Úgy érzem magamat, mintha Stefan Zweig mesterművében, a Csillagórákban lennék, annak is a Bizánc elfoglalásáról szóló fejezetben. Az 1927-es szavak mintha Európa 2015-ös vezetőit figyelmeztetnék.
Egy nappal azután, hogy az oszmánok szultánja belépett a Hagia Sophia katedrálisba, a munkások megkapták a feladatot, hogy a korábbi vallás minden jelét eltávolítsák. A Hagia Sophia magasra emelt keresztje, amely ezer évre nyújtja ki karjait, zörögve hull a földre. Ettől a ledöntéstől megremeg az egész Nyugat. Remegve ismeri fel Európa, hogy a szorongó közönyössége miatt sorsszerűen pusztító erőszak tört be, ami évszázadokra le fogja kötni erejét, bénultságot okozva. De a történelemben, ahogy az emberi életben is, a sajnálkozás nem tart tovább egy elveszett szempillantásnál, és ezer évig nem lehet visszacsinálni azt, amit egyetlen óra alatt elmulasztunk.”