A Mentőexpedíció nem lesz időtlen klasszikus, az biztos, de tény, hogy igen előkelő helyet foglal el a könyvadaptációk sorában, amellyel Scott egyúttal jelezte, idős korára sem felejtett el rendezni.
„Egyetlen dologban találhatunk kivetnivalót: Watney 549 solt (marsi napot) tölt a vörös bolygón, na most ennyi egyedüllét után, számolatlan veszélyt és bonyodalmat követően hősünk ép eszénél marad, nem kezdi ki a magány, s mindig optimista marad. Túl keveset kapunk lélektanból, azon túl, hogy a film vége felé viszonylag gyorsan eljutunk a tagadástól az elfogadásig, egyebet nem észlelünk az asztronauta mentálhigiénéjét illetően.
A Mentőexpedíció nem lesz időtlen klasszikus, az biztos, de tény, hogy igen előkelő helyet foglal el a könyvadaptációk sorában, amellyel Scott egyúttal jelezte, idős korára sem felejtett el rendezni, s a Prometheus egy olyan fiaskó, amibe vélhetően nem csúszik bele még egyszer. Még novemberben a már említett Interstellar kapcsán írtam le, hogy a film kísérletező korában volt gyakori a természetet megzabolázni vágyó emberiség kalandvágyát dicsőítő alkotások készítése, manapság viszont ez már nem divat. A Csillagok között egy efféle push volt, és most a Mentőexpedíció is ilyen, bár valami olyan kiegészítéssel, hogy meg lehet próbálni megszerezni, belakni, magunkévá tenni a végtelent, de az ember helye azért a Földön van.”
Számára nem volt megbocsátás, ellentétben másokkal, így például Szabó István rendezővel, aki hosszú időn keresztül gyártotta a terhelő tartalmú jelentéseket. Balogh Gábor írása.
Ha a düh-kór már nem elég, akkor a klasszikus, jól bevált veszettség is megteszi, vagy legalábbis egy variánsa. Ettől pedig a francia veszettek szinte szó szerint tépik szét egymást.
Mindjárt itt a karácsony, és ez a legnagyobb vágyam: legyen békesség, jó lenne az egész világban, de legalább itt, Magyarországon; olyan szép ország a miénk, és olyan sok benne a tehetség, erre kellene inkább koncentrálni a sok energiapazarló küzdelem helyett – mondja az idén kilencvenéves Bodrogi Gyula. Ünnepi beszélgetés a bokszmeccsekről, a siker kiszámíthatatlanságáról és az örökre velünk maradó csodákról.
Hogy a politikában az igazság a legveszélyesebb fegyver, azt két igazságbeszélő sorsa bizonyítja: Csurka Istváné és Gyurcsány Ferencé.
Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
Legalábbis a Dumb és Dumber – Dilibogyók és a Keresd a nőt! szerzőpárosa szerint. Akik a Dear Santa, egy családi vígjáték álcája mögött a sátánból és egy család veszteségéből csinálnak viccet.
„Nehéz akkor segíteni, ha az arrogancia találkozik a tudatlansággal, de megpróbálom” – fogalmazott az európai uniós ügyekért felelős miniszter.
A brüsszeli lap szerzője próbálja megérteni miért fordult Románia lakossága a liberálisok helyett a radikális jobboldaliak felé.
