A Mentőexpedíció miatt a Prometheusért is megbocsátunk Ridley Scottnak

„Egyetlen dologban találhatunk kivetnivalót: Watney 549 solt (marsi napot) tölt a vörös bolygón, na most ennyi egyedüllét után, számolatlan veszélyt és bonyodalmat követően hősünk ép eszénél marad, nem kezdi ki a magány, s mindig optimista marad. Túl keveset kapunk lélektanból, azon túl, hogy a film vége felé viszonylag gyorsan eljutunk a tagadástól az elfogadásig, egyebet nem észlelünk az asztronauta mentálhigiénéjét illetően.

A Mentőexpedíció nem lesz időtlen klasszikus, az biztos, de tény, hogy igen előkelő helyet foglal el a könyvadaptációk sorában, amellyel Scott egyúttal jelezte, idős korára sem felejtett el rendezni, s a Prometheus egy olyan fiaskó, amibe vélhetően nem csúszik bele még egyszer. Még novemberben a már említett Interstellar kapcsán írtam le, hogy a film kísérletező korában volt gyakori a természetet megzabolázni vágyó emberiség kalandvágyát dicsőítő alkotások készítése, manapság viszont ez már nem divat. A Csillagok között egy efféle push volt, és most a Mentőexpedíció is ilyen, bár valami olyan kiegészítéssel, hogy meg lehet próbálni megszerezni, belakni, magunkévá tenni a végtelent, de az ember helye azért a Földön van.”