„Az Európai Unió összesített GDP-je majdnem annyi, mint az Egyesült Államoké (16 449 milliárd dollár, szemben az amerikai 18 124 milliárddal), ám a források hatékony, koncentrált felhasználását nehezíti a bonyolult döntéshozatal, illetve a tagállamok partikuláris nemzeti érdeke. Hosszú évekbe telt, amíg a vezető európai hatalmak beleegyeztek egy külpolitikai biztos kinevezésébe – abba persze még mindig nem, hogy az illető valóban közös irányvonalat követhessen.
De legalább van végre egy telefonszám, amelyet, Henry Kissinger híres aforizmájával élve, az amerikai külügyminiszter feltárcsázhat, ha beszélni akar Európával. Most, hogy Európának egy nem kifejezetten katonai természetű problémával, a korábbinál jóval nagyobb volumenű bevándorlással kell megküzdenie, nem számíthatunk Amerika beavatkozására. (Legfeljebb az évtizedek alatt felhalmozott tapasztalatra.
Elvégre sokáig oda is évente 600-800 ezer ember érkezett illegálisan, míg mostanra ez a szám 200 ezer köré, nagyjából az 1972-es szintre csökkent.) Európának magának kell kezelnie a válságot, az amerikai katonai erő legfeljebb a kiváltó okok mérséklése során jöhet számításba. Egészen más lenne a helyzet, ha az unió valóban közös kül- és védelmi politikát tudna folytatni. Erre eddig kicsi volt a hajlandóság, de az euróövezet válsága mellett a migrációs krízis is azt mutatja, hogy ideje volna továbblépni ebbe az irányba.”