Főtisztelendő Püspök Urak!
Tisztelt Polgármester Úr!
Tisztelt Zalaegerszegiek!
Kevés nemzetnek adatik meg, hogy ezer évnél is régebbre visszatekintő ünnepei lehetnek, és alig van a világon olyan ország, melynek több mint egy évezreddel ezelőttre visszatekintő nemzeti ünnepe már az államalapításnak állít emléket.
Ahogy az Alaptörvény Nemzeti Hitvallása fogalmaz: „Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot és hazánkat a keresztény Európa részévé tette.” A több mint ezer éves államiság joggal ad okot a büszkeségre minden magyar számára. Az, hogy Magyarország egyike Európa kevés ősi államának, azt bizonyítja, hogy elődeink már több mint ezer esztendővel ezelőtt működőképes, szervezett állami rendszert hoztak létre, saját közigazgatást építettek fel, mindenkire kötelező jogszabályokat alkottak, önigazgatásra voltak képesek. 1991-ben az Országgyűlés helyes döntést hozott, amikor úgy határozott, hogy három nemzeti ünnepnapunk közül, Magyarország állami ünnepe augusztus 20-a legyen.
A Szent István-i államalapítás számunkra mindennek a kezdetét jelenti. Míg március 15-én és október 23-án évről évre egy, már létező állam polgárainak az elnyomással szemben, a nemzeti függetlenségért és szabadságért vívott önfeláldozó küzdelmére emlékezünk, addig augusztus 20-án annak az államnak a megteremtésére, amely megszállás és elnyomás, vérbe fojtott szabadságküzdelmek és jelentős területi veszteségek árán és ellenére is fennmaradt, létezik és ma is büszke tagja a keresztény ihletésű európai civilizáció, nemzetek alkotta közösségének. Szent István művének nagyságát legékesebben az alkotás maradandósága mutatja. Ahogyan eszméket és eszközöket csak az adott kor ismeretében szabad megítélni, addig a politikai teljesítmény nagysága jelentős mértékben függ attól, hogy az elért eredmény mennyire bizonyul időtállónak. A hatalmas történelmi távlat miatt az államalapítás érdekében felhasznált eszközök megítélése csak az egy évezreddel ezelőtti kor mércéjével lehetséges, mivel egy kort a mából csak akkor lehet megérteni, ha elfogadjuk az adott időszak sajátosságait, ha képesek vagyunk arra, hogy ne a mai, hanem az akkori mércék alapján ítéljünk.
A keresztény magyar állam egy évezreddel ezelőtti megszilárdításának nemcsak a templomépítés, a pénzveretés és az adószedés volt része, hanem eszköze volt a felnégyelés, a megvakíttatás, a végtagcsonkítás is. Éppen ezért egy korszak téves megítéléséhez általában az vezet, ha valaki úgy gondolja, hogy ami ma általános értékként elfogadott, vagy egyszerűen csak természetes, az mindig is az volt. Ma minden ellentmondástól mentesen tudjuk egyszerre szentként tisztelni államalapító királyunkat és állíthatjuk meggyőződéssel, hogy az államnak nincs joga az emberi élet felett dönteni.
Kizárólag napjaink értékvilágának szemüvegén keresztül nem lehet megérteni, de legalábbis könnyű félreérteni vagy félremagyarázni az államalapítást, ahogyan ugyanez a veszély fenyeget a tatárjárás utáni újbóli honalapításnak, Mátyás király uralkodásának, a Rákóczi-szabadságharcnak, vagy az 1848-as polgári forradalom követeléseinek értelmezésekor. Kizárólag a jelen szempontjait követve könnyen juthatunk téves következtetésre az első és második világháborúval, vagy éppen a XX. század első felének magyar történelmével kapcsolatosan is, mint arra a közelmúltban számtalan példát láthattunk. Egy kor eszközeit és eszményeit csak az adott korhoz érdemes mérni és ezt alapul véve jogos büszkeséggel tényként állapíthatjuk meg, hogy Szent István királyunk messze megelőzte korát. Halála után évszázadok kellettek ahhoz, hogy intelmeinek az emberi méltóságra, a jogegyenlőségre, az idegenellenesség elutasítására, a befogadásra és a hazával szembeni felelősségre vonatkozó részei az európai jogfejlődés azóta is kitörölhetetlen vívmányaivá váljanak. Ahogy a múlt nem ítélhető meg a jelen mércéi alapján, úgy ez fordítva is igaz. A modern nemzetek létrejötte és a nemzeti önrendelkezés elvének meghatározóvá válása, azaz a 19. század első fele óta Európa egészének és az európai nemzetek fennmaradásának biztos záloga volt, hogy csak azokat fogadták be, akiket integrálni voltak képesek, és akik új hazát választva, maguk is az újonnan választott állam törvényeit és kultúráját elfogadó, ahhoz alkalmazkodó polgárok kívántak lenni.
Theodor Heuss, a Német Szövetségi Köztársaság II. világháború utáni első elnöke szerint „Európa közös alapjait a kereszténység, a görög filozófia és a római jog jelenti.” Ha Európa sokszínű nemzetei nem tudják megóvni és megőrizni a három domb; a Capitolium, az Akropolisz és a Golgota örökségén alapuló civilizációjukat a kontinensünkön kívülről érkező bevándorlás fenyegetésével szemben, akkor éppen azt a gyökeret vághatjuk el, éppen azokat az értékeket veszítjük el, éppen azt a művet tesszük kockára, amelyet az európai államok kialakulása, így a Szent István-i államalapítás is létre hozott. Az elesettekkel szembeni segítség most is érvényes keresztényi parancsa nem írhatja felül az állam önvédelmi kötelezettségét. Olyan igazság ez, melyen létünk alapszik, és amelynek megkérdőjelezhetetlen bizonyítékául szolgálnak azok a riasztó társadalmi példák, melyeket Nyugat-Európa jó néhány nagyvárosában már ma is láthatunk. Olyan igazság ez, melynek fel nem ismerése önazonosságunk elvesztésével fenyeget. Soha ne tévesszük szem elől, hogy az igazság akkor is igazság marad, ha – bármilyen formában: térben, vagy időben – távolabb kerültünk tőle, ahogyan akkor is, ha egyáltalán nem juthat érvényre.
A Szent István-i életmű két okból is meghatározó az ország léte, illetve a nemzet megmaradása szempontjából: az első királyunk által alapított magyar állam vérzivataros évszázadokon át, számtalan balsors közepette ma is létezik, ahogyan a kulturális értelemben vett, múltját és hagyományait őrző nemzet is felette áll a változó határoknak. A kereszténység felvétele az államalapítástól elválaszthatatlan, azzal egyenértékű döntés, sőt e mű tartósságának záloga volt. Szent István államférfiúi bölcsességének bizonyítéka, hogy egy évezreddel ezelőtt a pápától kért korona az állami önrendelkezés teljességének egyetlen biztosítékát jelentette. A kereszténység felvételével valósult meg az európai közösséghez tartozás, ezért vagyunk ezer esztendeje elválaszthatatlan részei az európai civilizációnak, ezért gazdagítja a magyar szellem megannyi rendkívüli alkotása és felfedezése Európát és ezért érezhetjük egy tágabb közösség részeként a sajátunknak is mindazt, amit Európa más országainak polgárai a művészet és a kultúra területén valamennyiünket gazdagítva elértek. Ezért volt igaza az Európai Közösségek megalakítására sikeresen felhívó Robert Schumann-nak, hogy „Európa vagy keresztény lesz, vagy nem is lesz” és Antall József néhai miniszterelnöknek, amikor a rendszerváltozást követően a minden polgári kormánnyal szemben hangoztatott „keresztény kurzus” vádjára azzal válaszolt, hogy „Európában az ateista is keresztény”. Az ateista is keresztény, hiszen földrészünkön a kereszténység nem csupán hitbéli kategória, hanem a kulturális önazonosságtudat része, így utóbbiban az is részesedik, aki előbbit bármely okból elutasítja. Éppen ezért nemzeti ünnepeink és különösen augusztus 20-a a magyar államiság ünnepe örök érvényű értékeket is közvetít.
Értékeket közvetít egy értékválságtól küszködő korban, amikor sokan azt szeretnék elhitetni, hogy minden viszonylagossá tehető, hogy semmi nem tart örökké, hogy mindig érdemesebb a mára gondolni, mint a holnapra. Oly korban, amikor az antidemokratikus módón kisebbségből is uralkodó, elfogadást hirdető, de minden eltérő véleménnyel szemben agresszíven intoleráns európai korszellem azt akarja elhitetni, hogy minden relatív és semmi nem feltétlen. Hogy nem lehet feltétlen a hazához való ragaszkodás, a hit, a szeretet és az összetartozás. Augusztus 20-i nemzeti ünnepünk üzenete élő cáfolata ennek a felfogásnak.
A nemzetet megtartó értékek arra emlékeztetnek valamennyiünket, hogy nem az tart örökké, ami látható, hanem az, ami láthatatlan. Sőt, ha a magyar állam és a magyar nemzet határait nézzük, akkor mi, magyarok tudhatjuk a legjobban, hogy ami szemmel látható, az sokszor éppen a valóságot fedi el. Augusztus 20-a azt üzeni minden magyar számára, hogy az államiság, az önrendelkezés, a hit, a haza és a nemzeti összetartozás az éppen aktuális érdekek felett álló érték. Ezek az értékek nem tehetők relatívvá, hanem feltétlenek, mert semmi nem állhat útjukba, önmagunkon kívül semmi nem szabhat határt nekik. Belülről vezérlő értékek, egy külsőségektől fuldokló világban. Olyan értékek, melyek tértől és időtől, helytől és kortól függetlenül alkalmasak arra, hogy egy ország helyzetét felmérjük, alkalmasak arra, hogy – bármilyen, amúgy jelentős elvi és világnézeti különbségek legyenek közöttünk - a jövőt ezekre építsük. Ahogy Kodolányi János fogalmazott: „Meg kell értenie az embernek, hogy nem véletlen, hová születik, hol él, hová tartozik, milyen nyelven beszél, mit hisz, mire teszi föl az életét, mit tagad (…) és mit ölel magához…”
Több, mint ezer év elmúltával ma a magyar állam a soha nem látott gyorsasággal változó világban, egy - még mindig fontos, de a világpolitikában egyre inkább - csökkenő jelentőségű földrészen kell, hogy helyes válaszokat találjon a nap, mint nap felmerülő kérdésekre és nehézségekre. Mielőtt azonban e nehézségekre megfelelő feleletet próbálnánk adni, érdemes azt a kérdést is feltenni, hogy vajon e nehézségek jelentős része nem éppen amiatt állt-e elő, hogy elvesztettük a világos irányvonalat, hogy nap, mint nap megkérdőjelezik évszázadokon át biztos iránytűként szolgáló értékeinket, vitássá váltak mindenkor közösnek hitt céljaink. Ha csak a saját hazánkat nézzük, vajon nem kellett-e vitát folytatnunk az elmúlt két és fél, immáron szabadságban és valós népuralomban átélt évtizedben olyan kérdésekről, melyekre a magyar érdeket szem előtt tartva csak egyféle válasz lett volna adható. A gyermekvállalás támogatása, a társadalmi integrációt kizáró mértékű, az európai kultúrát veszélyeztető bevándorlás elutasítása, a szülőföldön maradás és boldogulás megbecsülése, az egyházi oktatás lehetőségének biztosítása vagy éppen a kettős állampolgárság ügyében a nemzeti érdekre tekintettel adható-e kétféle válasz? És ha csak egyféle helyes válasz létezik, akkor nem az mérgezi-e leginkább a magyar közéletet, nem az vezet-e a demokráciában amúgy kívánatos vitáknál sokkal jelentősebb, egész nemzeti közösségünket gyengítő véleménykülönbségekhez, hogy saját kultúránkat, ősi értékeinket és összetartozásunkat kérdőjelezzük meg e felesleges vitákkal?
Minden nemzeti ünnep alkalom a számvetésre. Természetes, hogy az egyéneket és a kisebb közösségeket is legtöbbször saját céljaik vezérlik. A demokrácia és a versenyre erényként tekintő piacgazdaság működése e természetes emberi törekvésen alapul és ne feledjük: az élet minden területén szörnyű borzalmakat hozott az a rendszer, mely az egyének képességeire, munkájára és szorgalmára tekintet nélküli egyenlőséget erőltetett. Államalapításunkra és forradalmainkra emlékezve nemzeti ünnepeinken azonban nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a nemzet azokat őrzi meg még évszázadok után is emlékezetében, akik - akár saját személyes vagy közösségi érdekeikkel szemben is - döntő pillanatokban a nemzet egészének szolgálatába álltak, akkor is, ha ezért az adott korban nem köszönet járt, hanem hátratétel - sokszor szenvedés - jutott osztályrészül. Ezért a mai nemzeti ünnep is arra figyelmeztet: 1000 éves nemzeti értékeink képviseletéről pillanatnyi érdekből, bárhonnan jövő vélt vagy valós elismerésekért lemondani nem lehet. Ha ezzel mindenki egyetért, ha ezt majd mindenki elfogadja, akkor a szabadság mellett több béke is juthat mindannyiunknak.
Ennek reményében kívánok békés ünnepet Zalaegerszeg közösségének valamennyi tagja számára!
