Végre egy brüsszeli döntés, mely egy irányba mutat a magyar nemzeti érdekkel
A román-magyar gazdasági együttműködés egy újabb lendületet kap.
Az egész jól illusztrálja, milyen is az önmagát a kisebbségek paradicsomaként, a kisebbségi jogok mintaállamaként hirdető Romániában a valós helyzet.
„Domnule Otilo – szólítja meg az ügyintéző a lakcímnyilvántartóban az egyik ügyfelet. A legrosszabb az, hogy az egészben semmi szándékoltan sértő nincs. Egyszerűen fogalma sincs arról, hogy a magyar nyelvben a vezetéknév szerepel elöl, utána pedig a keresztnév.
Vagyis az általa jellegzetes román akcentussal Otilónak ejtett Attila helyett az ügyfél családnevét kellene használnia. Ha valahol a Kárpátokon túl járnánk, nem is csodálkoznánk, de az eset Nagyváradon történik, ahol a románok túlsúlyba kerülése ellenére mégiscsak mintegy 50 ezer magyar él, tehát egy önkormányzati hivatalnoknak van honnan saját tapasztalatot merítenie a magyarok névhasználatára vonatkozóan.
Már csak azért is, mert amúgy az intézményben a román megnevezés alatt több helyen is szép, kövér betűkkel olvasható a magyar megnevezés is, miszerint Személyiadat- és lakcímnyilvántartó. Ráadásul az előcsarnokban a hirdetmények, tudnivalók jó része is kétnyelvű. Az ügyintéző mégsem tudja, hogy Otilót nem Otilónak kellene szólítani.”