A posztszovjet baloldaliság végnapjai

„Kezdjük a legfájóbb, legbetegebb rész kimetszésével: vajon honnan örökölte a közép-keleti baloldal azt a pavlovi reflexet, hogy baloldaliság=antifasizmus? Ez a pártállami szovjet »baloldaliság« különös ismertetőjele, mert a nyugati baloldal számára az antifasizmus csupán egy fontos téma sok más mellett. Mi több: a szociálpolitikához, a társadalmi egyenlőséghez képest hagyományosan másodlagosnak mondható. Nem úgy nálunk, ahol a szovjetizált társadalmakra jellemző módon vezető, úgyszólván kizárólagos szerepben jelenik meg. A balos identitás mitikus alapja és rituálisan visszatérő fő témája, mint az oroszoknak a Nagy Honvédő Háború. Ez pedig annak a nyilvánvaló jele, hogy nálunk a baloldali gondolkodásban sem ment végbe rendszerváltás: máig uralkodnak a szovjet reflexek és alapsémák. Nem csupán a nyugati baloldal megközelítését nem sikerült átvenni, de még saját békebeli szocdem hagyományaink szintjét sem éri el az ilyen szovjetizált maradvány-baloldaliság, mely nagyjából csak a Moszkva-barátságot cserélte le Amerika-, illetve Nyugatbarátságra. Internacionalizmusát gyorsan átkeresztelte globalizmusra, vagyis az egyik imperializmus után egy másik szolgálatába állt, a nyugati progresszív baloldalra markánsan jellemző imperializmus- és globalizációkritika helyett. Közelebbről nézve a látlelet picit még csúnyább: nyugatosítás címén a néhai ballib nem progresszív baloldali kérdéseket emelt be retorikájába az utóbbi két és fél évtizedben, hanem a neoliberális propaganda paneljeit. Gyakorlatilag copy paste módszerrel. Ráismertünk a néhai ballib értelmiségi robotképére? Ennek a sematikus, előítéletes nem-gondolkozásnak iskolapéldáját adta, ahogy Seres László tapolcai Jobbik-riportomra reagált.

Túl azon, hogy a »stupid behódolás« önmagában mennyire sértő, előítéletes és megbélyegző kifejezés, pár tárgyi tévedés helyreigazításával kell kezdenem: sem a Seres László által megfogalmazott értelemben, sem máshogy nem hódoltam be a Jobbiknak, ahogy azt többször is kiemeltem az általa szelektíven idézgetett írásomban – épp az ilyen félreértések elkerülése érdekében. Úgy látszik, a ballib tutimegmondósdi szerepébe annyira bele lehet gárgyulni, hogy már a tényfeltáró riport műfaját sem képes azonosítani egy újságíró. Számára az már behódolás, ha nem kizárólagosan az általa elvárt és megszokott előítéletek alapján viszonyulunk a Jobbikhoz, sőt: gúnyolódik azon, hogy egy riportban valaki megpróbálja »megérteni« a riportalanyokat, őszintén, nyíltan beszélgetve velük. Felháborító! Nem ez a riport műfajának fő ismérve? Persze csak akkor, ha ehelyett nem érjük be antifasiszta mantrák virtuális felkérődzésével, ami - a Jobbik előretörését látva- egyre kontraproduktívabbnak bizonyul.”