„Az autoriter rezsimek – legalábbis azok, amelyek nem saját országuk kifosztására törekednek – jobban képesek alkalmazni olyan intézkedéseket, amelyek a hosszú távú gazdasági sikereket biztosítják.
Ez a nézet a berlini fal leomlásával rombolódott le. A kommunizmus összeomlása és a tervgazdálkodás kelet-európai elhagyása egy újfajta gondolkodás előtt nyitotta meg az utat, miután a választópolgárok nagy számban fejezték ki azt, hogy készek vállalni átmeneti áldozatokat, ha azok egy reális és nem korrupt reformprogramhoz kapcsolódnak. Latin-Amerikában a baloldali politikusok piaci megoldásokat választottak, mint annak a legjobb módját, hogy kielégítsék választóik igényeit, és a növekedés továbbra is folytatódjon. Az 1990-es évek nagy részében így úgy tűnt, hogy ebben a vitában a demokráciák kerekednek felül.