„A keserű csalódás számotokra az, hogy Orbán Viktor nem ért a sajátjához. Annak ellenére sem, hogy tehetséges, okos és ügyes politikus. A pozícióhoz, amit választott, az ő tehetsége, esze és ügyessége is kevésnek bizonyult. Ahogy a becsülete is. Ugyanis ilyen állás nincs. Rajta kívül sem él olyan ember, aki képes lenne annyi mindent irányítani egyszerre, mint amit ő a saját kezébe vett. Mivel paranoid módon mindent uralni akar, bizalmasait kontraszelektálja, mert csak engedelmes szolgáknak mer feladatokat delegálni. Így oltja ki saját képessségeit azzal a korlátolt, szervilis, korrupt bandával, amelyet kormányának nevez. Így kerül bunkók és mániákusok kezébe a kultúra, tompa pedellusokhoz az oktatás, és a pitizésre idomított bohóchoz a külpolitika. (…)
Lehet, hogy a bukás viharos lesz. A rezsimnek van ugyanis egy kritikus határértéke: a többség, vagy legalább a többség érzete. Amíg az ország nagyobb része fideszes, addig még olyat is lehet mondani, hogy egyenesen közérdek, hogy a fideszesek járjanak jól. Abban a pillanatban azonban, hogy láthatóan kisebbségbe kerülnek, határozottan idegesítővé válik, hogy az ország kárára pöffeszkedik egy maroknyi senki. És nullára süllyed az önértéke annak a törekvésnek, hogy ahol nem mi vagyunk, ott az ellenség. Ugyanis rajtuk kívül ebből senki sem profitál. Közéjük tartozni, pláne profitálni belőle viszont egyre kockázatosabb.”