Élet az ISIS után

Területhez kötött brand

Noha az Iszlám Állam elleni végső győzelem még távol van, érdemes eljátszani a gondolattal, hogy mi lenne, ha a szíriai fronton a helyiekkel kiegészült koalíciós erők, iraki színtéren pedig iraki kormányerők és a lojális milíciák teljesen megsemmisítenék az ISIS-t.

Szinte biztosra vehető, hogy a dzihádisták túlnyomó többsége a végsőkig harcolna, és ellenségeik sem ragaszkodnának a sok hadifogolyhoz. Nem zárható ki ugyanakkor, hogy ezreknek sikerülne elmenekülniük, akik ezután a világ más pontjain harcoló dzsihádistákhoz csatlakoznának. A csapás ugyanakkor megrendítené az ISIS szervezetét. Az al-Kaidával ellentétben az ISIS nem sejtek és csoportok laza szövetsége, hanem egy körülhatárolható területhez kötődő szervezet. Ha pedig nincs uralt terület, nincs kalifátus sem. Az Irakból és Szíriából való kiszorulást az ISIS tehát csakis strukturális átalakulással és ideológiájának újratervezésével élhetné túl. Minél később következik be azonban az ISIS területvesztése, annál nagyobb az esélye annak, hogy az önjelölt kalifának, Abu Bakr al-Bagdádinak hűségesküt fogadjanak a világ más pontjain működő terrorcsoportok, ahogy az már megtörtént Líbiában és a nigériai Boko Haram esetében. Ez különösen akkor válna reális eséllyé, ha a legnagyobb rivális terrorszervezet, az al-Kaida első embere, al-Zawáhiri idő előtt elhunyna, és így egyszerre veszítenék érvényüket a különböző al-Kaida csoportok által az ő személyének tett hűségeskük. Az al-Kaida legfontosabb alszervezetei, az észak-afrikai és jemeni szárnyak jelentős gazdasági erőforrásokat birtokolnak, így ha színt váltanának, hosszútávon garantálhatnák az ISIS túlélését. Persze al-Bagdádi likvidálásával az ISIS-nek tett hűségeskük is felbomlanának, de nem zárható ki, hogy a brandnek a világ távolibb pontjain való továbbélése sem.

Élet az ISIS után Irakban

Legalább ugyanekkora kérdés, hogy mi lesz a jelenleg ISIS-uralom alatt álló területek sorsa. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a terrorszervezetet jelenleg nagy számban támogatják olyan szunnita iraki törzsek, akiket még az előző miniszterelnök, Núri al-Máliki szektariánus politikája idegenített el a síita központi kormányzattól. Noha most az ő soraikból is több ezren csatlakoztak a harminc ezres, kormánykatonákból és síita milíciákból álló ISIS-ellenes hadjárathoz, a síita-szunnita bizalom még koránt sem állt helyre Irakban. Helyi beszámolók szerint Szaddám Husszein egykori szülővárosának, Tikrítnek a lakói legalább annyira tartanak a síita irreguláris csapatoktól, mint az ISIS-től, mivel előbbiektől sem idegenek a lefejezések és a civil lakossággal szembeni túlkapások. Hogy sikerül-e Bagdadnak visszanyernie a szunnita lakosság bizalmát, az leginkább a politikai szándékon múlik. A legoptimálisabb forgatókönyv szerint az iraki haderő megerősíti a szír határ védelmét, ezzel lezárva az ISIS visszaszivárgását, az iraki szunnita területek pedig Bagdadtól való laza függésben, egy egységes Irakon belül léteznének tovább.

Törzsi logika és gyarmattartók

Ennél némileg bonyolultabb az ISIS utáni Szíria sorsa. Jelenleg a terrorszervezet leginkább az ország keleti, szunnita arabok és törzsek által lakott régióiban erős. A helyzet iróniája, hogy a szóban forgó terület egykor Bassár al-Aszad egyik erős hátországa volt. A forradalom hajnalán, 2011-ben a törzsek vezetői a Rakka városába látogató Aszadnak fogadtak hűséget, két évvel később pedig már al-Bagdádi fennhatóságához mosolyogtak. Persze nehezen hihető, hogy a beduinok hirtelen radikális iszlamistákká váltak volna. Sokkal valószínűbb, hogy a törzsek, melyek a polgárháború előrehaladtával egyre kiszolgáltatottabbnak érezték magukat a szervezett kurd és síita milíciákkal, valamint az erősebb törzsekkel szemben, racionális megfontolásból választottak új urat. A szövetség azonban nem pecsételtetett meg. Szemben az al-Kaida és az afganisztáni Tálibok szövetségével, az ISIS nem vált részévé az általa uralt területek törzsi társadalmainak beházasodásokkal, hanem “gyarmatosítókén” kívül áll azokon. A törzsek azonban elsősorban az erőt tisztelik és kollektív érdekeik védelmében mindig a győztes mellé állnak. Ebből arra lehet következtetni, hogy ha az ISIS visszaszorul, a törzsek hamar elhagyják majd a süllyedő hajót. A radikálisoknak a helyi gyermekek soraiban végrehajtott agymosó kampányának hatását sem szabad túlértékelni. A törzsi kollektív társadalmakban ugyanis a közösség normái nem engednek nagy mozgásteret az individuumnak. A propaganda-felvételeken szereplő öt és hatévesek ugyanúgy továbblépnek majd az idegen iszlamista eszméken, mint azok az iraki gyermekek, akik annak idején a cukorkát osztogató amerikai katonákat zsongták körbe, ujjaikkal V betűt formálva.

Hatalmi vákuum?

Az ISIS Szíriából való kiszorulása esetén azonban korántsem egyértelmű, hogy mely csoport tudná kiterjeszteni hatalmát a felszabaduló területekre. Noha John Kerry amerikai külügyminiszter egy interjúban nyitottnak mutatkozott a Bassár al-Aszaddal való tárgyalásra, az ISIS-ellenes szövetség tagjai – elsősorban Törökország és az arab országok – aligha asszisztálnának a dzihádisták elleni harchoz, ha az Asszad térnyeréséhez vezetne. A szekuláris Szíriai Szabad Hadsereg azonban csakúgy, mint a helyiekből szerveződő iszlamista lázadócsoportok egyelőre túl gyengék a hatalomátvételhez, a szíriai kurdoknak pedig nem céljuk túllépni saját területeik határán.

Az ISIS kiszorulásával egy időben ráadásul az al-Kaida szíriai szárnyára, az Al-Nuszra Front is megerősödne. A két szervezet kezdetben egy zászló alatt harcolt a szír kormányerők, illetve a szekuláris Szabad Hadsereggel szemben. 2014 tavaszi szakításukat követően a külföldi dzsihádisták kilencven százaléka az ISIS soraiba áramlott, míg a maradék az al-Nuszra front kötelékében, a szíriai Abu Mohammed al-Dzsoláni és a helyiekből álló vezetőség irányításával folytatta a harcot. Helyi kötődéseik miatt az al-Nuszra vezetői társadalmi realitásokat figyelembe véve, politikusan uralják területeiket. Az embereknek szociális ellátást biztosítanak, emellett pedig a biztonság és törvényesség érzetét keltik a kaotikus országban. A polgárháború elhúzódásával az al-Nuszra hónapról-hónapra jobban beágyazódik az uralt területeken, és mint a palesztin Hamász vagy a libanoni Hezbollah példája is mutatja, hamar eljön az a pont, amikor katonai eszközökkel már nem lehet őket kiírtani. Főként amiatt, hogy a háború során hagyományos kötelékek bomlottak fel és olyan identitásvesztés alakult ki, mely – különösen a több millió menekült esetében – kellő táptalajául szolgálhat a puritán vallásos eszméknek.

Az ISIS kiszorulásával tehát a béke nem, csak egy új korszak köszönthet be Szíriában. Az ország egységes, szekuláris korszaka véget ért. Ezután jó eséllyel Szíria „libanonizációjára” kerülhet majd sor, mely során az ország különböző erők által uralt régiókra szakad, melyek esetleg a harcok múltán – talán egy évtized múlva – névleg újra egységes országot alkothatnak, erős autonómiával és egy gyenge központi kormányzattal.

*

A cikk teljes változata a Demokrata hetilapban jelent meg.