Tárgyalni vagy lőni

„Nem teheti meg az ellenzék, hogy egyszerre követelje véleményének meghallgatását és figyelembevételét a kormány döntései előtt, és hogy ugyanakkor tiltakozzon, netán bojkottálja az ötpárti egyeztetéseket. Feltehetően ennek tudatában vett részt a kormánypártok mellett a Jobbik, az MSZP és az LMP képviselője a miniszterelnök által összehívott szombati, külpolitikai témájú tárgyaláson. S ez még akkor is üdvözlendő, ha nyilván egyik ellenzéki párt képviselője sem úgy állt föl a tárgyalóasztaltól, hogy mától egy a tábor, egy a zászló, és »a nemzet közös ihlet«. (Pedig az utóbbi József Attila-i gondolatot egészen nyugodtan elismerhetnék nemzeti minimumnak.)

Persze voltak, akik azonnal és csúnyán megtámadták azokat, akik „áruló módon” leültek egy asztalhoz a kormányfővel. A Demokratikus Koalíció – amelynek meghívása az egyeztetésre föl sem merülhetett a szervezet súlytalansága miatt – harcias közleményében csak úgy hemzsegnek a paranoid állítások. Felelőssé teszi a kormányt azért, hogy hazánk »gúny, megvetés tárgyává vált«, miközben a 3,4-es magyar GDP-növekedés külföldön még azokból az elemzőkből is elismerést vált ki, akik éppenséggel nem az Orbán-kormány gazdasági eredményességének drukkoltak.

A lemaradt ballib törmeléknek a vádaskodás célpontja azonban most elsősorban az MSZP, az LMP, s persze a Jobbik képviselője volt, akik külpolitikai kérdésekben szerintük »biodíszletként« egyeztetni merészeltek. Hiszen ezen az ülésen olyan csip-csup ügyekről volt szó, mint az Ukrajnának nyújtandó humanitárius segélyezés folytatása, az amerikai–magyar szövetségi kapcsolatok erősítése, valamint az orosz–magyar gazdasági kapcsolatok fejlesztése. (Mit számít Gyurcsányéknak, hogy jövőre tudunk-e gázzal fűteni, vagy hogy mi lesz a sorsa a kárpátaljai magyaroknak.)”