A semmire sem jó ellenzék

„Nevetségessé téve és a fogalom tisztaságát beszutykolva önmagukat »demokratikusnak« nevező pártok a rendszerváltás utáni, csaknem két évtizedes sikerüktől elvakulva nem vették észre, hogy a világ ott- és elhagyta őket. Természetesen nem a személyes kapcsolatokról van szó: André Goodfriend és társai hosszú futására az eörsimátyások, bauertamások, gyurcsányferencek és jelen, múlt vagy jövőbeli alteregóik Schirilla Györgyként számíthatnak.

De az idejétmúlt neoliberalizmust képviselő, a nemzeti érdekeket a határokon túlmenő érdekekért mindig és boldogan feladó pártképződmények és embereik egyfajta, a múzeum pora alól ki sem látszódó figurákká torzultak. E pártok nem vették észre, hogy reneszánszát éli az, amitől a leginkább rettegnek. A nemzetek mind erősebb nacionalizmusa. Az 1,3 milliárd lakosú Indiát vezető Narendra Modit jórészt lángolóan elkötelezett hindu nacionalizmusa miatt választották meg. Japánt a második világháború óta a legnacionalistább vezetés irányítja, s ez az ország rendelkezik a Föld harmadik legerősebb gazdaságával. E vezetés tagjai a külvilág befüttyöngetéseitől nem zavartatva zarándokolnak el a legsúlyosabb világháborús bűnöket elkövetőknek örök nyugalmat adó Jaszukuni-szentély pagodába. Hszi Csin-ping kínai elnök pedig országa történelmének legnacionalistább vezetője, akár Putyin orosz elnök.

A nemzetféltés és a nemzeti érdekek mindenek fölé helyezése elsöprő erővel tér vissza Európába is, amit jól mutat a radikális pártok győzelme, látni lehet ezt a folyamatot, ha szétnézünk a földrész politikai térképén. A brit UKIP-től a francia Nemzeti Frontig. Egyelőre éppen Németország kivétel, amelynek népe egyre kevésbé szívesen, de még napi szinten enged a követelésnek, hogy történelme miatt korbácsolja, marcangolja magát. Ellentétben azzal a Belgiummal, amelynek egyetlen álmatlan percet sem okoz tízmillió belga-kongói fekete likvidálása, vagy Franciaország, amelynek elnöke még 2012-ben is visszautasította, hogy a gyarmati időkben megölt félmillió algériai miatt bocsánatot kérjen. Mindez tökéletesen bizonyítja a Nyugat rasszista berendezkedését, ugyanis az áldozatok »milyensége« között diszkriminálnia saját dogmái vagy »értékei« miatt sem lehetne.

Másrészt a siralmas gazdasági eredményeket mutató európai és főként euróövezeti országokban a nép már mindenre vevő, csak a neoliberális dogmákra nem. Ezért győzhet majd a Sziriza Görögországban és az ugyancsak radikális, baloldali Podemos Spanyolországban. A mi »demokratikus« ellenzékünk viszont önfeledten játszik a régi kotta megsárgult lapjaiból, és fasisztázik, nácizik reggel, délben és este.”