III. Ince pápa, 1199, a Licet perfidia Iudaeorum rendelkezés a máshitű emberek iránti türelemről:
»Bár a zsidók hitszegését sokszorosan kárhoztatni kell, mégis személyükön keresztül a mi hitünk igazsága igaznak bizonyul, ezért nem szabad ah hívőknek súlyos erkölcsi nyomást gyakorolni rájuk (...) mégis mivel a mi segítő védelmünket kérik, a keresztény vallásosság szelídségének megfelelőképpen, s szorosan követve elődeink, II. Callixtus, III. Jenő, III. Sándor, III. Kelemen és III. Celesztin római pápák nyomdokait, kérelmüknek helyt adunk, és nekik oltalmunk pajzsát adjuk védelmül. Elrendeljük ugyanis, hogy egy keresztény se kényszerítse erőszakkal őket arra, hogy akaratuk ellenére a keresztséghez járuljanak; hanem ha bárki közülük önként, a hit miatt a keresztényekhez menekült, miután kinyilvánította akaratát, mindne becsmérlés nélkül legyen belőle keresztény. Nem hisszük ugyanis, hogy igaz keresztény hite lenne annak, akiről tudjuk, hogy nem önként, hanem akarata ellenére részesül a keresztények keresztségében. Ne merészelje egy keresztény sem a tartományi hatóség ítélete nélkül személyüket alávalóan megsérteni, vagy a vagyontárgyaikat erőszakkal elvenni, vagy azokat a jó szokásaikat megváltoztatni, amelyek eddig megvoltak náluk azon a vidéken, ahol laknak. Emellett senki semmiképpen ne háborítsa őket botokkal vagy kövekkel, amikor éppen ünnepeiket ülik, és senki ne erősködjék, hogy olyan szolgálatokat követeljen vagy csikarjon ki tőlük, amelyek nem illetik meg, kivéve azokat, amelyekkel az elmúlt időkben ők maguk is tartoztak.«