Az EU szerződés 7. cikke – valóban atomfegyver?

„A 7. cikk célja nagyon egyszerűen összefoglalható: lehetőséget teremt az EU számára, hogy alkotmányos eszközökkel megvédje az identitása alapját alkotó értékeket. Ha belegondolunk, ebben nincsen semmi szokatlan, hiszen egy vállaltan értékközösséget is alkotó, föderatív jellegű politikai közösséggel szemben az egyik legalapvetőbb elvárás, hogy identitását mind kifelé, a nemzetközi politika világában, mind befelé, a tagállamok felé képes legyen megjeleníteni, képviselni és – adott esetben – védelmezni. Az uniós identitás tagállamokkal szembeni védelmének különösen azért lehet létjogosultsága, mert a 2004-ben elkezdődött, több lépcsős bővítési folyamattal jelentősen bővült a tagállamok köre (15-ről 28-ra). Az új tagállamok legnagyobb része pedig már Európa egy másik, önálló történeti-kulturális jellemzőkkel rendelkező régiójából, a szocialista múlttal terhelt Kelet-Közép-Európából érkezett. A 2004 előtt még alapjaiban nyugat-európainak tekinthető uniós tagállamok köre tehát jelentősen kibővült és ez sok minden más mellett akár értékkonfliktusokat is felszínre hozhat, a természetszerű érdek-összeütközések mellett. (...)

Az első fontos kérdés, hogyan lehet bizonyítani, hogy az EU alapértékeit veszélyezteti egy tagállam, vagy éppen súlyosan megsérti. Noha egy publicisztikában ez könnyen egyértelművé tehető, jogászi szempontból kényes problémával állunk szemben. Nagy kérdés, hogy vajon tagállami szakpolitikai intézkedések megítéléséhez, értékeléséhez honnan lehet olyan információt szerezni, mely azok alapértékeket veszélyeztető vagy sértő természetét jogilag elfogadható módon képes bizonyítani. Különösen problémás lehet ez azért, mert egy tagállami helyzet megítélésében még mindig az adott tagállam legilletékesebb, egyszerűen azért, mert ő rendelkezik a legtöbb és a legpontosabb információval. Sőt, ezekre az információkra a külső szemlélő a legtöbb esetben kifejezetten rá van szorulva.

Az egyes uniós intézmények, különösen a Bizottság, természetesen foglalkozhatnak ilyen jellegű helyzetértékeléssel, de az kérdéses, hogy azok valóban kellő mélységűek és pontosságúak lesznek-e. Az előbbi az Európai Parlamentre is igaz, de ennél az intézménynél még a szükségszerű politikai torzítást is figyelembe kell venni, mely az egyes pártcsaládok közötti politikai vetélkedés természetes következménye. Más regionális nemzetközi szervezeteket vagy egyes kérdésekre specializált NGO-kat is igénybe lehet venni a »bizonyításhoz«, de az, hogy ezek információi, jelentései felhasználhatóak-e és ha igen, milyen mértékben az egy további, nem könnyen megválaszolható kérdés. Összegezve, egy a 7. cikk alá vonható helyzet jogilag értékelhető, a jogállamiság követelményeinek megfelelő bizonyítása meglehetősen összetett és bonyolult feladatnak tűnik, mely nem tudható le egyszerű elvi-politikai deklarációkkal.

Elvontabb, de létező probléma, hogy a 2. cikk alapértékeinek pontos jelentése egyáltalán nem tisztázott – sem elméletben, sem az intézményes gyakorlatban. A szabadságnak és a demokráciának például legalább annyi elfogadható értelmezése lehet, ahány nagyobb politikai filozófiai irányzat létezett az elmúlt két és fél évszázadban. Csak gondoljunk arra, hogy a szabadság teljesen mást jelent a klasszikus liberalizmus szemszögéből – az egyén szabadsága –, mint, mondjuk, a szocializmus nézőpontjából – a társadalmi elnyomás felszámolása. Ugyanígy beszélhetünk a demokrácia intézményi vagy populista értelmezéséről. Ezt a sort a többi érték vonatkozásában is folytathatnánk, talán az emberi méltóság lehet az egyetlen kivétel, mely valóban a modern európai közgondolkodás sarokköve és tartalma megkérdőjelezhetetlen. Az értékek tehát nagyon nehezen »jogiasíthatóak«, ez pedig szükségszerűen politikai- és hitviták irányába terelheti a róluk való gondolkodást – és így gyakorlatilag konszenzuális értelemben megalapozhatatlanná válik az azok megsértéséről szóló esetleges uniós döntés.

Ezek alapján úgy gondolom, hogy csak teljesen egyértelmű helyzetekben – teljesen hipotetikusan: a rabszolgaság bevezetése, az egyenlő választójog flagráns sérelme többlet szavazatok biztosításával, vagy konkrét, csoportszintű jogfosztások – lehetséges a 7. cikket meggyőzően alkalmazni, ezek előfordulása pedig igencsak valószínűtlennek tűnik, leginkább azért, mert Európai államai is tanultak a 20. század történelméből.”