Charlie Hebdo – európai háttérrel

„Amit Franciaország elszalasztott, az alighanem a bevándoroltak és leszármazottaik mélyebb integrációja; azok a különleges programok, amelyek korábban viszonylag jól működtek, egy ideje leálltak. Nemcsak a pénzhiány miatt, hanem mert egy ideje – különösen az iszlám radikalizáció okán – azt a kormányzatok hiábavalónak is tekintették. Ráadásul az algériai héttérrel rendelkező franciák egyre nagyobb hányada – az ország hat és félmilliós muszlim kisebbségéből kereken ötmilliót tesznek ki – nagyon szegény, képzetlen s így esélytelen is.

Ezzel elérkeztünk a probléma másik gyökeréhez. A kialakult helyzetért viselt felelősség nem egyedül a nyugati társadalmakat terheli, hanem az iszlám kultúrájúakat is, melyek képtelenek megküzdeni az elkerülhetetlen – és egyben az emberi élet lehetőségeit messze kitágító – globalizáció kihatásaival. Az iszlám társadalmak kivétel nélkül zártak; ott, ahol modernizációs kísérletbe fogtak, vezetőik nacionalista vagy katonai diktatúrák révén tudták csak biztosítani az államszerű működést. Az egyetlen kivétel Törökország volt, ahol radikálisan szétválasztották az egyházat az államtól, de ezt a kemali örökséget Recep Tayyip Erdoğan iszlamista pártja most felszámolni látszik. Számosan rámutattak: ahhoz, hogy az iszlám társadalmak diszfunkcionalitás nélkül működhessenek, a személyes attitűdök megváltozására van szükség, szabad, szekuláris polgári tudatra. E függetlenség nélkül nem jöhetnek létre olyan közösségek, amelyek otthon érezhetik magukat a 21. században.

A mostani franciaországi események rávilágítottak arra is, hogy a terrorista tettesek motivációiban semmilyen szerepet sem játszott algériai identitásuk; minden bizonnyal identitás nélküli vagy identitáshiányos személyiségekről van szó, akik számára nem észak-afrikai, hanem közel-keleti szélsőséges ideológiák és az azokra ráépült politikai mikroközösségek tették lehetővé az azonosulást.

Alapjaiban más, de ugyancsak egyfajta azonosulási lehetőséget kell felkínálni a nyugati társadalmaknak is minden egyes muszlim számára, hogy azok közelebb érezzék magukat a nyugati értékekhez, s hogy ténylegesen az európai – és nem a nemzeti – közösségek tagjaivá válhassanak. Ha elvárjuk egy muszlimtól, hogy feladja hite középkorias sallangjait, akkor nekünk is fel kell adnunk középkorias nemzeti mantráinkat, melyekkel bárki kiközösíthető, ha az a tradíció helyett a progressziót választja.”