Nem tehetünk úgy, mintha minden rendben lenne

„– Gondolom, mindezt a miniszterelnök is tudja.

– Miközben a kormány egyes hírek szerint, melyeket mások cáfolnak, adminisztratív eszközökkel csökkentené az érettségit adó iskolákat, különösképpen a gimnáziumokat, én azt vetem föl, hogy ne ezeknek a gyerekeknek a lehetséges perspektíváit szorítsák lejjebb, hanem azoknak a fiataloknak a képzésére összpontosítsák az erejüket, akik ma inaktív jövő elé néznek, mert nem tudjuk őket szakmához juttatni. Nem termelhetjük újra a Kádár-kori gazdaság segéd- és betanított munkásait, mert őket rövid időn belül segélyezni kell. Lehet, hogy az első munkába állást a duális rendszer esetükben biztosítja, de már az első munkakörváltásnál jönnek a kudarcok. Nem az alsó középosztály gyerekeit kell erővel begyötörni a szakmunkásképzőbe, hanem a hátrányos helyzetű gyerekeknek kell jó minőségű és kellő hosszúságú általános képzést biztosítani, hogy ne rostálódjanak ki később a szakmunkásképzésből.

– Ön lát erre esélyt? Az elmúlt négy évben többször próbálta a kormány figyelmét felhívni rossz döntésekre. Most a parlamenten kívülről lehetségesnek látja az események befolyásolását?

– Kicsit Don Quijote-i szerep, amit vázol, de valóban korlátozott a befolyásom, ami azonban nem jelenti azt, hogy akkor nincs dolgom ezen a téren. Azt gondolom, a kormány valódi problémákra keres megoldásokat, nem biztos, hogy jól. De én hiszek a józan észben és a valóság kényszerítő erejében. Kissé nagyképűen bár, de a valóságot tekintem a legfontosabb szövetségesemnek. Igen, az alapképzést kell megerősíteni. Az óvodáztatás kiszélesítése jó irány, amit folytatni kell. Meg kell fontolni az egységes, minden gyereket befogadó öt- vagy hatéves alapozó képzést is. Nem csak az a probléma, hogy a magyar társadalomban nagyobb a leszakadás kockázata és mértéke, mint Németországban, hanem az is, hogy ennek ellensúlyozása, a közpénzből finanszírozott segítség lényegesen kisebb. Egy német diák, mielőtt elkezdi a szakképzést, jóval több, mint hétezer közismereti órát kap közpénzből. A magyar fiatalt kevesebb, mint ötezer órán keresztül pallérozzák. A magyar oktatás tehát az általános iskolában 30 százalékkal kevesebb órát biztosít közpénzből az alapismeretek elsajátítására. S akkor még nem beszéltünk arról, hogy a német duális képzésbe nagyon nagy arányban nem az alapképzés, hanem az érettségi után, azaz még több közismereti tudással kapcsolódnak be a fiatalok. Persze, hogy kiváló szakemberek képezhetők ilyen alapokkal.”