Tizenhárom magyar vértanú

„A magyar szabadságért magyarok harcoltak. Aki a magyar nemzet szabadságáért harcol az szükségképpen magyar is, mert a dolog jellegéből adódóan áldozatvállalásával, élete kockáztatásával átesik a befogadás rítusán, a saját szemszögéből és a már magyarok szemszögéből is magyarként él, tesz és hal, ha kell, és ekkor szükségképpen magyarrá is lesz. Az 1848-as Szabadságharc idején ugyanis még sokak számára volt vonzó a magyar nemzeti ethosz, a magyarság életformája, a magyar nemzet integráló ereje, a magyar életérzés, a Szent Korona, mint emberfeletti, transzcendens összefogó erő kifejezője, egyszóval az, hogy valaki a magyar nemzet tagja, a Szent Korona alattvalója lehet.

Ezek a szerbek, örmények, németek, osztrákok, horvátok és mindenki más (zsidók is) azért harcolt a magyar szabadságért, mert magyar, magyar is akart lenni. Nem állampolgár, nem magyar nemzetiségű, nem magyar nemes, hanem csak szimplán magyar. Ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy ezek az emberek rendelkeztek-e valamiféle eredeti identitással (és őrizték-e azt), vagy többel, az számít, hogy életükkel, hűségükkel ki akarták fejezni, hogy magyarok.”