Palkovics: Több mint háromszáz kancellári pályázat érkezett

2014. augusztus 15. 08:25

A 29 felsőoktatási intézmény kancellári tisztségére jóval több mint háromszáz pályázat érkezett az oktatásért felelős tárcához - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatási államtitkára a Magyar Rádió 180 perc című műsorában pénteken.

2014. augusztus 15. 08:25

A pályázók között egyaránt megtalálhatóak vállalatvezetők, banki, felsőoktatási és államigazgatási szakemberek. A tárcának az a célja, hogy október végéig valamennyi intézménynél megkezdjék a munkát a gazdálkodásért felelős kancellárok - közölte Palkovics László.

A politikus elmondta, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az ősz végéig elvégzi valamennyi felsőoktatási intézmény gazdasági átvilágítását. A vizsgálatsorozatból leszűrhető általános tapasztalatokat pedig hasznosítják majd munkájuk során a kancellárok - tette hozzá. Arról is szólt, hogy a tárca az év végéig be akarja nyújtani a kormánynak az új felsőoktatási stratégiát. A stratégia megfogalmazása előtt végiglátogatja az intézményeket, annak érdekében hogy a stratégiai elképzeléseiket beépítsék a készülő dokumentumba - mondta Palkovics László.

Az LMP nem elégedett a pályáztatással

Az LMP továbbra is elutasítja és aggályosnak tartja a felsőoktatási kancellári rendszert, ezért kikéri a kancellári pályázatok anyagait. Ikotity István országgyűlési képviselő és Pető Ernő, az LMP felsőoktatási szakszóvivője szerdán közleményt juttatott el az MTI-hez, amelyben azt írták: bár a pályázatokat keddig lehetett benyújtani, Orbán Viktor miniszterelnök már hetekkel ezelőtt kijelentette, tudja kiket fog kancellárnak kinevezni.

Emlékeztettek: megpróbálták szembesíteni a kormányfőt „ezzel a képtelen helyzettel”, Orbán Viktor azonban nem válaszolt, helyette az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára „kezdett kínos magyarázkodásba” – írták.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2014. augusztus 15. 12:07
Lesz gondban a Viktor! Ezzel sem lehet az összes éhes szekértoló szájat betömni. Lesz még néhány újítás.
paraklétosz
2014. augusztus 15. 08:52
Azt hiszem a nap sem kelne fel, ha az LMP nem kérne ki valamit. Mint egy hisztis gyerek a boltban: minden kell neki. Mit csinálnak a rengetek dokumentummal? Nyithatnának egy Or(b)igami klubot.
Legális, jövedéki term. marihuánát!
2014. augusztus 15. 08:49
Ezt a 300 hatalommániás léhűteni vágyó talpnyalót ki kellene rúgni még a jelenlegi pozíciójából is.
kjkj945
2014. augusztus 15. 08:38
Csak 10-szeres túljelentkezés!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!