„Az ezredfordulóig a növekedés motorja a magánberuházás és fogyasztás. Utána az Orbán-kormány a szerves polgárosodást átfordította egy második koraszülött állam intervenciójával fenntarthatatlan polgárosításba. Majd jött Medgyessy a »jóléti rendszerváltással«.
A feltörekvő, saját erejére támaszkodó polgárt modernizáció és előrejutás címén állami eszközökkel kezdték támogatni és visszaszoktatni ahhoz, amiről 1980 és 2000 között húsz év alatt leszokott: mögötted áll a segítséget nyújtó állam, jár neked ingyen a szolgáltatás, te döntesz az államról, az állam pedig rólad. Az új alku: a politikai lojalitásért cserébe anyagi kompenzáció, az anyagi kompenzációért lojalitás jár.
Építsd fel a panziómat, cserébe mindenkit a szavazóddá teszek – légy támogatómmá, felépítem a panziódat! Ez itt a hatalmi alku. Visszatért az életforma-nacionalizmus, megszületett a homo orbanicus, az orbáni ember. A homo orbanicus a világot győztesekre és vesztesekre, sikeresekre és sikertelenekre osztja.
Az állam dönti el, ki győz, ki veszít. Európától jár minden, Európának nem jár semmi. Vannak a társadalom számára hasznosak és vannak haszontalanok, erősek és gyengék, az utóbbiakat társadalmilag és hatalmilag féken kell tartani. A világ van miértünk és nem mi a világért. A tudásnál fontosabb a kapcsolat. Adott szónál az ügyes hazugság. A homo orbanicus védelmet kér a piaccal, a világgal szemben az államtól.”