Unortodox Münchhausen − Mandiner négyévértékelő XXII.

Magyarország jobban teljesít. Nem jól, jobban. És nem mindenben. Sőt. De az alapvető költségvetési mutatóink, gazdasági kilátásaink jobban alakulnak 2014-ben, mint az abszolút mélypontot jelentő 2006-2010 közötti időszakban. Nagyon fontos más gazdasági mutatók (pl. a beruházások és a bizalom szintje) viszont siralmasak, és legközelebbi, régiós versenytársaink továbbra is megelőznek minket. És ehhez egy stabil, cselekvőképes kormányzás és összességében társadalmi nyugodtság/lefojtottság társul. Ez önmagában érték a mai világban, a mai Európában. Nem vagyunk Görögország, nem vagyunk Románia. Pláne nem Ukrajna. De ne ehhez az országokhoz mérjük magunkat.

Az elmúlt négy év mérlege: feltaláltuk a hiperaktív, reformdühös stagnálás receptjét. Mintha Magyarország egy olyan unortodox Münchhausen báró lenne, aki egyik kézzel ugyan kiemeli magát a mocsárból, a másikkal viszont vissza is tolja magát. De fogalmazzunk pontosabban: ez a két kéz leginkább a Fidesz, még közelebb Orbán Viktor és rendszerének két keze. A szerencsétlen, megújulásképtelen, továbbra is hiteltelen baloldali ellenzékről elmondtunk már mindent. Megérdemelt helyükön vannak. Ahogy a radikalizmus zsákutcájából a kölyökvizslás kampány ellenére sem kitörni képes Jobbikról is beszéltünk már eleget. Most a Fidesz van. Csak a Fidesz.

Fideszország 2010-ben megszületett, négy év alatt felcseperedett és most a felnőtté avatáshoz kéri a választók bizalmát. Meg is fogja kapni, mert Fideszország az ország népéhez hasonult, az ország népe pedig megkötni látszik az alkut a kialakult új rendszerrel. A szocik dicsőségük teljében sem tudtak annyira a magyar társadalom állapotának leképezőjévé és tükrévé válni, mint a Fidesz az elmúlt négy évben. Megtörtént a látható és árnyékhatalmi helycsere a posztkommunista elittel.

A Fidesz ellenfele az elmúlt négy évben itthon csak a Fidesz volt. Túl sokszor el is vesztette a csatát (régi) önmagával. Az etatizmus csúcsra járatása, a hatalompolitikai önmérséklet teljes hiánya, a kultúrpolitika koncepciótlansága, a veterán népi balosok térfoglalása és szemléletük jobboldali mainstreammé válása, a kádárizmus korabeli és kuruc beidegződések felerősödése, a konzervatív elvek, megközelítések gyakorlati kiüresítése és negligálása, a szabadelvűség teljes kiirtása a kormánypolitikából − ez mind-mind szembe ment nagyon sokak felfogásával, akik még mindig az ezredforduló környéki Fideszt látták a legközelebb a privát politikai ideáljaikhoz. A jobboldal szellemi hátországának egy része pedig némaságot fogadva vagy kényelmes elmúltnyolcévezéssel bekkelte ki az ország Fidesz általi, tektonikus erejű átalakítását.

Lett valami, ami most van. Minek nevezzelek? Hogyan értékeljelek? Ki mennyi szellemi erőfeszítést tett meg azért, hogy az elmúlt négy évben értelmezze, mi történik és miért? A katonás együttmenetelés, együttgondolkodás, a szigorú, hierarchikus kontroll alkalmas egy párt professzionális működtetésére, a választás megnyerésére; de ahogy telnek az évek, az erre kondicionált szervezet egyre kevésbé lesz alkalmas egy posztmodern, fragmentált társadalom és nagyvilág megértésére, az egyre gyorsabban változó valóságra való reflektálásra. Ha a kormány nem lesz képes a társadalom, a szellemi élet természetes sokszínűségét megfelelően kezelni, szét fog válni a kormányzati szféra és mindenki más valóságértelmezése.

A világ pedig közben rohan bele a 21. századba: új technológiai forradalom küszöbén vagyunk, a Nyugat köszöni szépen, jól van, viszont csúszunk bele egy újabb hidegháborúba, ahol mégis csak állást kellene foglalnunk valahogy. Addig is, a magyar glóbuszba zárva elmúltnégyévezünk, elmúltnyolcévezünk, elmúltszázévezünk, elmúlt ezeregyszázévezünk; a többit meg ráhagyjuk Orbán Viktorra, aki azt ígéri, minden pillanatban jól fog dönteni és tudni fogja a helyes utat a jövőbe. És továbbra is személyekben bízik majd az intézmények helyett.

Ha Fideszország a személyekről és nem a személytelen intézményekről szól, akkor az érintett személyek tegyék fel maguknak a kérdést: az elmúlt négy évben milyen arányban tudták legyőzni magukat, és a következő négy évben mennyire lesznek képesek erre? Mert a kiüresített, kinevetett, megvetett, elvetett fékek és ellensúlyok, meg a szorongató, nyakban lihegő ellenfelek hiányában rajtuk fog eldőlni, mindennapos döntéseiktől fog függni Magyarország sorsa. Ha Fideszország nem lesz képes nap mint nap legyőzni önmagában a természetszerűen előtőrő emberi, politikai, hatalmi gyarlóságot, akkor – ahogy év végén írtuk – Fideszország egy kimerevített 2010-es pillanat lesz egy tartósan leszakadó, legjobb esetben is csak helyben járó észak-balkáni országban. Ahol a vezetőink 21. századi Münchhausenek lesznek, akiknél a báróhoz hasonlóan összemosódik majd a nagyotmondás, a vetítés, az ön- és közszuggesszió, a megkonstruált valóságkép a valódi cselekedetekkel és valóban elért teljesítményekkel.

A szerző a Mandiner.hu főszerkesztő-helyettese.