Nem ő volt a legbátrabb, nem volt hős: a sorsa tette szimbolikus történelmi személyiséggé: magyar földön oroszok – szovjet megszálló csapatok – fogták el, s vitték Moszkvába, ahol szovjet bíróság ítélte el. A Kádár-korszakban '56-os miniszteri szerepvállalása miatt elvállalta az országgyűlési képviselőséget, de testileg-lelkileg megtört ember volt már, a sokszorosan megkínzott, meggyötört ember hamarosan (1959 nyarán) meghalt.
A kommunizmus áldozatainak jelképévé nagyon sokan válhattak volna. Már 1919-ben a vörösterror idején Szamuely (Sámuel) Tibor pribékjei tocsogtak vérben: a kommunisták 133 napja alatt 590 embert végeztek ki.
1945 után a szovjet uralom is felszínre hozta azt a söpredéket, amely a népbíróságaival már családok ezreit tette tönkre, s azt ugyan tudjuk, hogy a százezret is meghaladja, de pontos száma azóta sincs azoknak az elhurcoltaknak, akik idehaza, vagy a »nagy testvérnél« voltak fogságban.