Egy tál lencse

„Nem tudom, mennyire ismert az összlakosság körében, hogy Magyarországon például a történelmi egyházak rendszeresen, nem nagydobra verve, létezésük óta segítik a szegényeket ruhagyűjtéssel, ételosztással, szeretetvendégséggel. Azt ugyan még nem láttam, hogy a tévések karácsony előtt megrohantak volna egy református templom előtt várakozó teherautót, amelyre a gyülekezet minden tagja csomagokat rak föl, de hát mi is lenne ebben a szenzáció. A hívők nem szokták kirendelni magukhoz az ATV-t, ha mások szegénységén enyhíteni akarnak. Amit tesznek, szokásból, hitük parancsára teszik, csinnadratta nélkül, mert a jóságot nem az országgyűlési választásokhoz igazítják.

Látott-e valaki hírt arról bármely baloldali tévécsatornán, hogy Szombathelyen a szociális étkeztetés keretében naponta 1400 embert látnak el? Hogy az önkormányzat erre évente 185 millió forintot költ? Vagy csak az érdemel közfigyelmet, ha három hónappal a választások előtt az MSZP a 365 nap egyikén ételt oszt 850 embernek? Még a nyilatkozókat is megválogatták, viszonylag jól szituált riportalanyokat, mert annál nagyobb a hatás, minél inkább az a benyomás kelthető, hogy egész Magyarország éhezik és a nyomor szélén táncol. Két almás rétes kiosztása közt pedig voksokat is lehet vásárolni, ami az elég csehül álló baloldalnak még akkor sem utolsó szempont, ha vezetőik közt ismét soraikban tudhatják az ’56 emlékét akár vízágyúkkal, rohamosztaggal és fegyverropogással is ébren tartó Gyurcsányt.”