Szégyenfolt a növekvő gyermekszegénység

Sokat elárul egy pártról, hogy mire költene a költségvetésben. A mostani tervezet mindössze 2.4 milliárd forintot szán arra a célra, hogy rászoruló gyermekek a nyári szünetben is tudjanak enni némi meleget, amivel az a baj, hogy ez csak egyötödüknek lenne elég. Ám nincs válasz, hogy mit fognak enni a többiek. És ez így megy kormányok óta.

A költségvetési vitában elmondtam: az LMP azt szeretné elérni, hogy csoportosítsanak át plusz 7.6 milliárdot arra, hogy egy kisgyerek se maradjon éhes nyaranta. Úgy gondoljuk, ez a minimum.

Pénz ugyanis láthatóan lenne – ami hiányzik, az a politikai akarat. A fidesz például iszonyaton sokat táraz be átláthatatlan ügyletekre vagy épp nettó hatalomtechnikázásra – utóbbi kategóriába tartozik az agresszív kormányzati agymosás is. Amilyen helyzetben vagyunk, a minimum az lenne, ha a fidesz visszafogná a kommunikációs kiadásit. Vagy úgy gondolja, hogy a gyermekük alapvető ellátása miatt szorongó szülőknek pont ez hiányzik?

Mindeközben, ha a számokat nézzük, teljesen világosan látszik, hogy minden alapot nélkülöz a kormány kijelentése, miszerint Magyarország jobban teljesít a gyermekszegénység elleni küzdelemben. A TÁRKI 2012-ben végzett felmérése szerint a gyermekek szegénységi kockázata 2007 óta nő: 2007 és 2009 között 17-ről 21 százalékra, 2012-re pedig 26 (!) százalékra növekedett. Vagyis kormányokon átívelő problémáról van szó, a mostani helyzetet pedig keményen súlyosbítja a kormány által beígért munkahelyteremtés elmaradása és a munka nélkül levő szülőket, családokat sújtó szegényellenes intézkedések sora.

Amikor mindezeket az adatokat felhoztam a Szociális Bizottság ülésén, a kormánypárti képviselők buzgó szemforgatás közepette hajtogatták, hogy nem romlanak a gyermekszegénységi mutatók, ez ugyanis kizárt a kormány „családpolitikai koncepciója” alapján. Tehát teljesen mindegy nekik, mit mutatnak a számok a valóságról, ők egy realitást ismernek: a kormány „koncepcióját”. Ami abban van, az van az országban is. Aki pedig ezt nem hiszi, az minimum idegen érdekeket szolgál, ráadásul hisztériát kelt.

Pedig a helyzet súlyos: pont ez a családpolitikai koncepció az, ami azért felelős, hogy számos család helyzete nemhogy javulna, hanem egyre kilátástalanabbá válik. A kormány ugyanis minden észérv ellenére megkülönböztet arra „érdemes” és „érdemtelen” szülőket, innentől kezdve viszont arra „érdemes” és „érdemtelen” gyerekeket is kijelöl. Egyszerűen a szülők érdemességétől teszi függővé a gyerek érdemességét. Mert mi lesz azokkal a gyermekekkel, akiknek a szülőjétől még a közmunkát is elveszik, mert például valaki erre „érdemes” szerint nincs rendben a kiskert? De ott van az alacsony keresetűeket sújtó adórendszer, a munkaerőpiacról kiszorultak egyre szűkülő támogatása, a segély Európában példátlanul szigorú és sok esetben teljesíthetetlen feltételekhez kötése – mind-mind olyan intézkedés, amely közvetve a gyerekek alól húzza ki a talajt.

A kormányt láthatóan nem zavarja a valóság a kampányában. Politikusai átszellemült arccal ismételgetik a tételmondataikat, de ez nem menti fel őket a felelősség alól: hogy épp azokat hagyják cserben, akik a legvédtelenebbek.