A pesti sajtó sötét titka

„A pesti sajtó sötét titka (tehát: a kormánypárt iránti néma utálat és megvetés a kormánypárti lapokban, portálokon, műsorokban, az ellenzék iránti, egy kicsit kevésbé néma utálat és megvetés az ellenzéki lapokban, portálokon és műsorokban) ezen a kölcsönös és általános, kétségbeejtő és ijesztő ürességen kívül, legalábbis közvetve céloz, utal valami fontosabbra.

Arra jelesül, hogy a hivatalos, mainstream polgári politika erkölcsi és társadalmi energiái kimerültek. Intellektuálisan nem lehet többé komolyan venni. A kritikus és gondolkodó »kormánypárti« és »ellenzéki« honpolgárok egyre kedvetlenebbül, egyre szkeptikusabban szánják el rá magukat, hogy már megint a (nekik) »kisebbik rosszra« szavazzanak (különösen, hogy a rendkívül aránytalan új választási rendszer lehetetlenné és/vagy értelmetlenné teszi a protesztszavazatot). Csak a negatív politikai érzelmek autentikusak (»már nehogy folytassa Orbán!«, »Isten őrizz, még visszajönnek Gyurcsányék!«), azt mindenki tudja, hogy a haza nem derül fényre, akárhogy végződjék ez a provinciális, bárgyú kakaskodás.

Megfigyelhető Nyugaton, de a Magyarországon kívül eső Kelet-Európában is, hogy az érdemleges politikai gondolkodás (beleértve ebbe a színvonalas politikai esszéírást és publicisztikát is, nem pusztán az elméletibb hajlandóságú műveket) egyre kevesebbet törődik az establishment árnyalataival és hétköznapi ténykedésével. A különféle, egymással világnézetileg és stílusban egyre inkább összetéveszthető európai kormányok antiszociális, rasszista, környezetromboló, kultúraellenes lépéseivel szembeni fölháborodás igen gyakran dagad orkánná – anélkül, hogy a valószínűleg hasonló húzásokra készülődő hivatalos ellenzék iránti rokonszenv növekednék.”