Igazi újnáci rendbontás volt

„Ha valakinek kétsége volt vagy van, hogy milyen erők álltak a 2006 őszi zavargások mögött, azoknak tanulságos lesz megnézni a ma kezdődő Bene-Gergényi per előtt és közben történteket. Magukból kivetkőző, durva emberek üvöltöttek, lökdösődtek, ütöttek és köpködtek. Igazi újnáci rendbontás volt. Fenyegető, agresszív, embertelen.

Hogy a bíróság és a rendőrség miért nem tudta vagy akarta fenntartani a rendet, azzal most (most!) nem foglalkozom.

Muszáj újra feltenni a kérdést: ki áll a jó oldalon? Ki lehet-e egyezni a jobboldal értékelésével? Szabad-e a demokratáknak csendben maradni? Kétségtelen, nem könnyű feladat szembenézni az újnáci őrjöngéssel. De mi a demokraták dolga? Átadni a terepet a szélsőjobbnak? Engedni, hogy mára a rendőröket tartják bűnözőnek és a rendbontókat áldozatnak? (A kérdés akkor is helytálló, ha a rendőrök követtek el szakmai hibákat, és sajnos 2006 októberében több békés járókelő is megsérült az oszlatásban.) 

Nem keresem a bajt. De nem engedhetem meg, hogy a rendőri vezetők ellen a Fidesz és a Jobbik által összerakott politikai koncepció alapján indított per első napján ne legyek a rendőrök mellett. Akkor sem, ha üvöltenek az újnácik. Akkor sem, ha köpködnek és ütik a hátunkat. Mert ez semmi ahhoz képest, amit e gazemberek elődjei megtettek hetven évvel ezelőtt, és szívük szerint megtennének ma is. 

Nincs kompromisszum, mondtam múlt szombaton a Szabadság hídon. És ma is ezt mondom. És aki elnézést kér azért, mert meg akartuk védeni hazánk rendjét 2006 őszén, az a jobboldal elfogadhatatlan szövegét mondja. Aki behódol, az alul marad. Aki jobboldali szavazókra kacsingatva feladja az elveit, az maga is sáros lesz. 

Időnként nehéz demokratának lenni. Nehéz, de felemelő. Ha leköpnek, azt letörlöd, de ha magadat köpöd szemen, az letörölhetetlenül ott marad. És ocsmány bélyegként ég beléd…”