Muszáj újra feltenni a kérdést: ki áll a jó oldalon? Ki lehet-e egyezni a jobboldal értékelésével? Szabad-e a demokratáknak csendben maradni? Kétségtelen, nem könnyű feladat szembenézni az újnáci őrjöngéssel. De mi a demokraták dolga? Átadni a terepet a szélsőjobbnak? Engedni, hogy mára a rendőröket tartják bűnözőnek és a rendbontókat áldozatnak? (A kérdés akkor is helytálló, ha a rendőrök követtek el szakmai hibákat, és sajnos 2006 októberében több békés járókelő is megsérült az oszlatásban.)
Nem keresem a bajt. De nem engedhetem meg, hogy a rendőri vezetők ellen a Fidesz és a Jobbik által összerakott politikai koncepció alapján indított per első napján ne legyek a rendőrök mellett. Akkor sem, ha üvöltenek az újnácik. Akkor sem, ha köpködnek és ütik a hátunkat. Mert ez semmi ahhoz képest, amit e gazemberek elődjei megtettek hetven évvel ezelőtt, és szívük szerint megtennének ma is.
Nincs kompromisszum, mondtam múlt szombaton a Szabadság hídon. És ma is ezt mondom. És aki elnézést kér azért, mert meg akartuk védeni hazánk rendjét 2006 őszén, az a jobboldal elfogadhatatlan szövegét mondja. Aki behódol, az alul marad. Aki jobboldali szavazókra kacsingatva feladja az elveit, az maga is sáros lesz.