Mit látunk az asztalon?

„Mit látunk az asztalon?

Jézust az 5000 ember megvendégelése után másnap lázasan kereste a tömeg. A Mester jól látta a motivációjukat: »Nem az érdekel, fogott meg benneteket, amit mondtam, nem látjátok a csoda jel voltát, azért jöttök, mert tegnap ettetek a kenyérből. Így is fogalmazhatnék: az ingyen vacsora után jól jönne egy kis ingyen reggeli is, ugye? Ne ezt a kenyeret keressétek! Ne a romlandót! Az örökkévaló kenyérért fáradozzatok, amit az Emberfia ad nektek!« Miért veszünk a kenyérből? A veszendőért, a mulandóért szívesen nyúl mindenki, senki sem akar kimaradni az osztogatásból, senki sem utasítja vissza. Tudjátok, kicsit úgy érzem magam az ilyen alkalmakon, mintha egy profanizált úrvacsora zajlana, igaz bor nélkül. Próbáljuk valami misztikus szentséggel körüllengetni a kenyeret, pedig az önmagában csak só, víz, liszt és kovász.

Számomra a kenyér áldása akkor több egy profanizált, tartalmát vesztő úrvacsoraszerű aktusnál, ha azt is felidézzük, hogy Jézus milyen rangra emelte a kenyeret azáltal, hogy az utolsó vacsorán megtörte, és azt mondta róla: „Ez az én testem, mely tiérettetek megtöretik. »Ez a mondat adta és adja meg igazán a kenyér rangját, méltóságát. Így teljesedik ki a kenyér szimbolikája Jézus személyében és értünk hozott áldozatában.”«