Engedelmével, Elnök Úr, Ön egy seggfej

„Mint látható, a parlament rendjének és nimbuszának fenntartása kényes dolog, mert az ezért felelős tisztségviselők egyben versenytársak is, így a fegyelemre meg a renoméra hivatkozás könnyen a konkurencia ellehetetlenítését szolgálhatja. Gondolhatunk bármit Szanyi Tibor munkásságáról (noha ezúttal beletrafált a trafikmutyi közepébe, szemben ütődött pártjával, amelyik azt kéri, hogy »a kormány alkosson világos szabályokat a koncesszióra«, ahelyett, hogy az egész koncessziósdi eltörlését követelné, és szervezné az országos méretű ellenállást), szóval meglehet a véleményünk Szanyiról, de kétségtelen: őt a választók küldték oda, és pontosan ugyanannyi joga van kifejteni véleményét, mint a többségben lévőknek. Kultúrállamokban ez evidens, ezért még ott is, ahol a házelnöknek különleges fegyelmezési jogosítványai vannak, csak rendkívüli esetekben élnek vele, és nem arra használják, hogy az ellenzékbe beléfojtsák a szót.

Problémásabb a Párbeszéd Magyarországért képviselőinek esete, mivel a különféle akciók tényleg elvezethetnek oda, hogy ellehetetlenül a parlament eredeti funkciója, ti. a beszéd. Amennyiben nagyon szigorúan vesszük (bár miért is kéne ebben a parlamentben bármit is szigorúan venni?), úgy Kövér fölléphetett a PM-esekkel szemben.

Ám legyen.

A teljesség igénye nélkül a következőket idézném Kövér László emlékezetébe: a miniszterelnök beszéde alatt »Come back Medgyessy«-transzparenst fölmutató vigyori fidelitasosokat, a Kulturális Bizottság ülésére »Punks Not Dead - És mi lesz a magyar kultúrával?« föliratos pólót viselő csontvázat  betoló párttársait, az interpelláció ürügyén száraz tésztátátnyújtó Bánki Eriket, vagy a minisztert fotózó Dorkota Lajost. Csupa-csupa infantilis, tekintélyromboló megnyilvánulás, mind-mind az ellenzéki Fidesztől, amely párt alig leplezett cinizmussal most azon eszközök használatát akarja másoknak megtiltani, amelyeket korábban maga előszeretettel alkalmazott.

Ennek a cinizmusnak vált arcává, megtestesítőjévé a parlament elnöke.”