Önemésztő gyűlölet

„Őszintén mondom, hogy rettenetes érzés lehet, ha valaki – mint egy hozzátapadt kellemetlen és levetkőzhetetlen zekét - viseli magyarságát. Sokáig hadakoztam ez ellen a kép ellen – nem, ilyen nem létezhet! - de be kellett látnom, hogy bizony lehet olyan felettes identitás, amely számára kínos, hogy a papírokban az állampolgárságnál a »magyar« szót kell kitölteni, vagy hogy ekként kell becsekkolni a New York-i vagy brüsszeli járatra.

Valahogy kellemetlen szagúnak és kínosan érezheti magát az, aki valami más régióban talált igazi érzelmi otthont: egy nemzetek feletti, megfoghatatlan (vagy legalábbis számomra láthatatlan) szférában. De úgy tűnik a magyar öngyűlölet létező jelenség. (Hogy van-e ilyen frusztráció egy német vagy belga esetében, nem tudom, de ha igen, őket is nagyon sajnálom.)

Krausz Tamás is hasonló gondokkal küszködhet.

Régi motoros történészről van szó, most hagyjuk, hogy balos, hisz nem ez a dolog lényege. De nyilvánvalóan prekoncepció alapján dolgozik. Legutóbb szovjet levéltári anyagokat közölt, s azok tartalmát TÉNY-ként adta az olvasók elé. »A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban« című összeállításból kiderül, nem is csak egyszerűen erről van szó.

Krausz Tamás, az ELTE Ruszisztikai Központjának  vezetője (állam az államban az egyetemen belül ez a valóságos kis birodalom) egyenesen azt állítja, hogy a Magyar Honvédség alakulatai a Szovjetunió területén háborús bűntetteket, népirtásokat hajtottak végre. A legsúlyosabbat: genocídiumot kiált. Ártatlan nők, gyerekek, öregek halomra gyilkolását, elevenen elégetését, falvak, otthonok felgyújtását.”