„A szenvedés hetében, röviddel eltávozása előtt, illusztris vallási vezetők társaságában Jézus gyanúba keveri a nyelvet: lehetetlennek látja a megmagyarázható körébe bevonni saját személyét. Félelem fog el, ha Isten csöndbe burkolózik, de nem azért, mert hallgat, hanem mert elhatározza, hogy néma marad, és ez egészen más.
Ha Isten néma, ha visszhangtalan az Ég, márpedig időről időre valóban süket csend árad a magasból, nos akkor az ember léte, a személyes létezés magamon túlmutató értelme azonnal kétségessé válik, önmagam szemében a legkivált. Nem a Történelem, dehogy, még kevésbé az uralmi projektumok: ezek mind sürgetőnek, nagyszabásúnak bizonyulnak, és menthetetlenül az ember fölé nőnek. Nincsenek jelentős tettek, amelyeknek ne volnának áldozatai, mondjuk anonim gyilkosok rezignált eleganciájával.”