Hogyan is állunk a múlttal? – Tabula rasa az Alkotmánybíróságon

„Az Alkotmánybíróság elmúlt két évtizedbeli gyakorlatának eltávolítása a jogrendszerből bizonytalan helyzetet eredményez, emellett ellentétben áll az Alaptörvény eddigi, múlt felé nyitó koncepciójával is. A cikkben arra keressük a választ, hogy e megközelítés hogyan viszonyul a történeti alkotmány vívmányainak korábbi Alaptörvénybe emeléséhez [R) cikk (3) bekezdés]. Helyénvaló-e, hogy a kialakulni látszó új konstrukció alapján az Alaptörvény értelmezésekor akár Luxemburgi Zsigmond 1405-ös városi dekrétumainak egyes elemei hivatkozhatók, míg a halálbüntetést eltörlő 23/1990-es AB határozat nem?

Több oldalról is alátámasztható, hogy a korábbi alkotmánybírósági gyakorlat teljes negligálása nem célravezető. Önmagában véve megalapozott az a gondolat, hogy az Alaptörvény hatályba lépésével számos AB határozat felülvizsgálatra szorul, ez azonban csak a ténylegesen megváltozott alkotmányos tartalmak vonatkozásában lehet méltányolható igény. Az alkotmányértelmezés megújításának kevéssé hatékony módja a teljes újrakezdés, hiszen az alkotmánybírákat sok esetben arra kényszeríti majd, hogy korábbi határozatokat rutinszerűen átszámozva, minimális átszövegezéssel adjanak ki. Racionálisabb megoldást kínál a 33/2012. (VII.17.) AB határozat, amely lehetőséget teremtett a testület számára, hogy a korábban működő mechanizmusok fenntartása mellett az alkotmányszöveg változásából eredő következményekre koncentrálhasson.

A módosító javaslat által kialakított konstrukció alkotmányos szintre emelése esetében is indokolt legalább az olyan, a jogállamiság minimális programját megtestesítő határozatokat megőrizni, mint például a jogbiztonságot, a jogegyenlőséget, a diszkrimináció tilalmát, a hatalommegosztást, vagy egyes alapjogokat rögzítő döntések. Részben ezeknek az alapelveknek a jelenlétéből következik, hogy az AB mozgástere e döntés által valójában nem szélesedhet, mivel az alkotmányosság alapvető tételeit a testületnek továbbra is fokozottan szem előtt kell tartania. Ezen felül az alkotmánybírákat eddig sem korlátozta semmi a gyakorlat átformálásában, mivel a korábbi határozatok csak annyiban kötik a taláros testületet, hogy – épp a 33/2012 (VII.17.) AB határozat értelmében – az azoktól való eltérést kifejezetten ki kell mondani; az angolszász bíróságokra jellemző kötőerő egyébként nem létezik és korábban sem volt jellemző Magyarországon.

Érdemes összehasonlításképp a szóban forgó alaptörvény-módosítással a német Grundgesetz 79. cikk (2) bekezdésének történeti hátterével, mely kimondja, hogy a német Alaptörvény szövegét csak olyan törvény módosíthatja, mely konkrétan kimondja az alkotmányi szöveg változását. A 20-as/30-as évek német jogelmélete életben tartotta a Bismarcki Alkotmánynak az alaptörvényt áttörő, azzal tartalmilag szemben álló törvények elfogadását lehetővé tevő rendelkezését, ami végső soron a felhatalmazási törvényhez vezetett.

Az eset azt mutatja, hogy akár a jogbiztonságot is alááshatja a hatályostól lényegesen eltérő alkotmányszövegen alapuló alkotmány értelmezések sorsának rendezetlensége. Azonban nem találunk kényszerítő alkotmányos érveket amellett, hogy a korábbival gyakorlatilag megegyező szöveget újra kellene értelmezni.”