Úgy tűnik, ha egy posztkommunista kormánynak lehetősége van rá, visszaél hatalmával, nekitámad a független intézményeknek, fenyegeti a sajtószabadságot, sutba dobja az alkotmányosságot Bakutól Budapestig.
„Sokan próbálnak választ találni arra, hogy miért éppen Magyarországon következett be autoriter (fél) fordulat. Vannak, akik azt mondják, hogy Magyarországon a politikai kultúra alapvetően különbözik a sikeresebb közép- és kelet-európai országokétól, inkább hasonlít a balkánihoz. Ez magyarázza a régiótól való gazdasági leszakadást és a Fidesz politikáját. Ezt nem tartom sem kielégítő, sem helyes megállapításnak. Először is, Magyarország sokáig sokkal sikeresebb volt, mint a régióbeli országok. Másrészt mind Lengyelországban, mind Szlovákiában is erősen jelen van a populizmus és a nacionalizmus a politikában. (...)
Miben különbözik Magyarország a leginkább a többi uniós posztkommunista országtól? Magyarországon sokkal stabilabb politikai rendszer jött létre, mint máshol. A pártrendszerek stabilitását mérő ún. pártrendszer-intézményesülési index Magyarországon 1990 és 2006 között 77,8% volt, míg Csehországban csupán 55,6%, Lengyelországban 46,2% és Szlovákiában csupán 33,3%. Magyarországon minden kormánynak stabil többsége volt, nem voltak előrehozott választások, még egy miniszterelnök lemondása vagy halála esetén is az adott többség egyszerűen új kormányt állított, ami inkább a szabályt erősítő kivétel a régióban. Ez a rendkívüli stabilitás leginkább a régió legkevésbé arányos választási rendszerével, és a konstruktív bizalmatlansági indítvány intézményének együttes meglétével, valamint a kormánytól és a parlamenti többségtől független, közvetlen választói felhatalmazással rendelkező intézmények hiányával magyarázható. Ezen tényezők mindegyikére külön-külön több posztkommunista EU-tagállamban is találunk példát, együtt azonban csak Magyarországon vannak jelen.”