Kultúrprogram

„A baloldali lelki alkat viszont gúnnyal és cinizmussal fordul minden olyan iránt, ami meg akarja haladni önmagát. A NER egy vicc, az Alaptörvény gúny tárgya, a nemzeti gondolat bármely szimbolikus megjelenítése szánalmas és végtelenül provinciális. Pedig volt idő, amikor talán ők is hittek valamiben: a kommunizmusban, meg a proletariátusban. Az interancionalista eszmekörben tobzódó magyar kommunistákkal aztán történt valami megrendítő: ’56 értelme az ő nézőpontjukból az volt, hogy a legmagasabb polcon lévő kommunista vezetők se hitték már el többé, amiről beszéltek. Ezért lehettünk mi a »legvidámabb barakk«, ezért épülhetett ki az összekacsintás kultúrája, ezért léphetett a vulgármarxizmus helyébe a vulgárcinizmus.

A semmiben sem hívő »gulyáskommunizmus« kultúrájának rendszerváltás utáni továbbélése aztán természetes szövetséget kínált az individualista, csak egyénben gondolkozni képes, mindent relativizáló magyar liberálisoknak. Ők kölcsönözték az erkölcsi fölényt a posztkommunisták cinizmusához. Az eredmény: a politikai cinizmus feltétlen erkölcsi magabiztossága, amit a közönségesség, a trágárság nyelve tett »demokratikussá«, eljuttatva azt a »néphez«, a »kisemberhez« éppúgy, mint ahogy a mindenen a markába röhögő liberális entellektüelhez. Az ízléstelenség nyelve forrasztotta össze tehát a hitét vesztő szocialista machiavellizmust a hitnélküliség erkölcsi fölényét valló liberális nihilizmussal.”