Tessék mondani, ez már a világháború?
Joggal teszi fel a címbeli kérdést egyre több újságolvasó.
Latolgatásokba belemenni éppen annyira bizonytalan vállalkozás egyelőre, mint azt megjósolni, hogy mikor adja fel Bassár el-Aszad elnök, ha feladja egyáltalán.
„Folyik a nyugati közvélemény pszichológiai előkészítése is: a fősodrú médiában egyedi szír tragédiák szenzációhajhász feldolgozásával módszeresen feketítik be (az erre rá nem szoruló) rezsimet, miközben vegyi fegyverekkel és ballisztikus rakétákkal riogatva festik a falra az ördögöt. Némileg Irakot juttatva az ember eszébe – mondhatnánk.
A lehetséges forgatókönyvekkel kapcsolatos latolgatásokba belemenni azonban éppen annyira bizonytalan vállalkozás egyelőre, mint azt megjósolni, hogy meddig tarthat még ki a damaszkuszi rezsim, mikor adja fel Bassár el-Aszad elnök, ha feladja egyáltalán (kizárni nem lehet, hogy ha eljön az idő, Kadhafi végzetét választja). Ne feledjük, Szíria egyedi eset vallási-etnikai megosztottságával, katonaföldrajzával együtt, nemzetközi környezetéről nem is beszélve, amelyben Irán szövetsége, Izrael és a NATO szomszédsága éppúgy benne foglaltatik, mint a konfliktus átterjedésének vagy éppen exportjának a lehetősége az instabil Libanonba, a billegő Jordániába, az amerikai megszállás után lábadozó Irakba vagy a több országban is jelen lévő kurd közösségbe. Mert óvatosság ide, óvatosság oda, kockázatok, nem kezelhető tényezők mindig maradnak.”