„A politika mindenütt szétválaszt. Demokrata nem vacsorál republikánussal. A politikának nem dolga, hogy kötelezővé tegyen értékeket. Hanem az a dolga, hogy hitelesen mutassa fel, mit akar, mire képes. Ezt csak úgy teheti, ha kormányzása nyomán nem süllyed, hanem emelkedik az ország. Ezen a vizsgán Horn Gyula és - részben - az első ciklusos Orbán Viktor óta mindenki megbukott. Senki sem mert rendesen hozzányúlni semmihez, amihez kemény kézzel kellett volna. Se az egészségügyhöz, se az oktatáshoz, se a borzalmas bürokráciához. Tétova mozdulatokat, ijedt visszakozásokat figyelhetünk meg.
Süllyedünk rendületlenül, oh, magyar. Innen nézvést nincs Magyarországban semmi szeretnivaló. Nincs húzása, nincs sodrása, nincs vonzása. Nem tart meg. Tízezrek mennek el, százezrek akarnak elmenni innen. Nincs papír, amivel vissza lehetne tartani őket.
Ha Orbán Viktor komolyan gondolta, ha nem csak a pozíciók újraosztása volt a célja - annyit írtam már arról, hogy a rendszerváltás óta legalább két magyar politikus államférfivá szeretett volna cseperedni, hogy magam is unom -, akkor is elrontotta. Ebben nemcsak a brutális államadósság és Európa csúf válsága játssza a huncut szerepét, benne vannak a miniszterelnök hülye választásai és buta lépései vastagon. Azok vannak benne igazán. Olyan kormány nincs - nem szabadna lennie -, amelynek két és fél év óta Matolcsy György a gazdasági minisztere. Olyan köztársaság nincs, amelynek Schmitt Pál volt az elnöke. Olyan ország nincs, ahol Fekete György kultúrát csinálhat. Építeni csak a tehetségre lehet, a küldetéstudat és a középszer - együtt - rombol, öl. (Természetesen olyan ország sincs, ahol Gyurcsány Ferenc nem vonul vissza a balatoni nyaralójába vagy akárhova, mélázni az idő múlása felett. Ezt a zárójeleset soha nem bírom megspórolni, nincs rá okom.)”