Le kell küzdeni magam

„2012 tavaszán az annapurnai expedícióban öt embert vesztettél el. Nyilván hihetetlen önfegyelem kell, hisz túl kell élni, cselekedni kell. Meg tud kérgesedni úgy az ember lelke, hogy ettől ne kerüljön padlóra?

Nem, én a padlón voltam. Ahogy jöttem lefelé, persze tudtam, hogy le kell küzdeni magam. Egy ilyen helyzetben az is benne van, hogy menteni kell, ami menthető. Nem volt ez egyértelmű ott, abban a pillanatban, hogy mi is történt, de amikor felfogtam, hogy nincs mit tenni, persze, hogy padlón voltam – maximálisan. Amennyire én lehetek. Egyébként akkor fizikailag is rosszabb állapotba kerültem, mint amennyit meg akartam engedni, amennyit ellenőrzés alatt szerettem volna tartani. Mikor elindultam lefelé, akkor jöttem rá, hogy jobban legyengültem, mint gondoltam.  

Abban az állapotban mennyire képes az ember gondolkodni?

Ott eléggé átalakulnak az értékrendek. A legfontosabb menteni magam. Ebben az is benne volt, hogy ki kellett derítenem, mi történhetett a barátommal, Horváth Tibivel. Esetleg van-e bármi nyom felé, hiszen egy nappal előttem tűnt el, ugyanott ereszkedett le. Ez motivált legjobban. Ahogy lejöttem, el kellett fogadnom, hogy nincs mit tenni, de akkor még le kellett mennem, ami nagyon hosszú és fáradságos út volt. Fizikailag és mentálisan  nagyon megrogyva értem le az alaptáborba. Aztán persze magamban kellett és kell megvívni azzal, ami történt. (...)

Téged a hegymászás a megoldáskeresésre, a hogyan továbbra tanított meg. Hogy ne ragadjunk bele abba, hogy mi nincs.

Én ezt az egészet nem úgy fogtam fel, mint isten csapása. Az embernek tudnia kell az életét úgy megélni, hogy annak érezze a kockázatait is. Számomra az a legfurcsább, amikor azt állítják szembe a hegymászással, hogy valaki kényelmesen, aktivitás nélkül él. Azt hiszik, hogy akkor kevesebb az élet kockázata, pedig a passzivitásnak talán súlyosabbak a kockázatai és a költségei, mint az aktív életmódnak. Szerintem ez biztos. Érdekes dolog, hogy a kórházban vagy a rehabilitáción én voltam az egyetlen, aki sporttal került oda, konkrétan hegymászással, de sose volt elődöm. Nem a sportolók vannak ott tömegével. Bárkinek eshet baja, a legnagyobb biztonságra törekvőnek is. Nagyon remélem, és úgy is cselekszem, hogy irányítás alatt tudjam tartani a dolgokat, vagy ha csúszik ki az irányítás a kezemből, elég képzett és ügyes vagyok ahhoz, hogy improvizáljak és megoldjam.”