„A felsőfokú képzésben mindig is létezett valamiféle elégedetlenség a hallgatósággal kapcsolatban (generációs probléma!), de az más volt. Nem ilyen éles, mint most. Mielőtt összefoglalom a kollégák szondázásának eredményét, előrebocsátom: valamennyiünk meggyőződése, hogy a mostani diákok nem butábbak, mint a korábbi generációk, csak éppen – mások. És ez a másság ad okot az aggodalomra.
Felgyorsult az ismeretek világa. Hamarabb hozzá lehet jutni egy-egy (felszínes) információhoz, de ez nem elég, mert nem segít átlátni az Egészet. Csak hézagosan, dióhéjban foglalom össze a véleményeket: A mérnök-hallgatók nem tudnak számológép nélkül számolni. Az építészmérnöknek készülő hölgyek és urak pocsékul rajzolnak. A medikusok képtelenek tető alá hozni egy épeszű és érthető zárójelentést. Általános a tapasztalat, hogy a jövő diplomásainak helyesírása egyenesen kriminális. Alapműveltségük, enyhén szólva, hiányos. Az előadásokon képtelenek a jegyzetelésre, és nem tudnak hosszabb ideig egyvalamire koncentrálni. (A komputer kijavítja ugyan a legdurvább hibákat, de nem ismerheti az egész magyar nyelvtant.) A hallgatóság tekintélyes része egyszerűen nem érett az egyetemi szintű szellemi munkára. Nem tudnak rendesen magyarul, nem olvasnak szépirodalmat, ami a nyelvi kultúrájukat fejlesztené. A diákok anélkül is tudnak kommunikálni egymással, hogy olvasottak lennének, vagy tudnának helyesen írni. Lásd SMS, Twitter, E-Mail. Szókincsük néhány száz szóból és fordulatból áll, de ezzel nem lehet árnyalni a mondandót. Megfigyeltem, ha bonyolultabb mondat szerkesztésébe/fogalmazásába fognak a diákjaim, rendre bukfenc a dolog vége. Nem tudnak kivergődni belőle.”