Vörös csillag, kettős mérce

„A márciusi strasbourgi ítélet formálisan nézve természetesen nem elképesztő, hiszen a szólásszabadság valóban kiemelten fontos európai érték, alapjog, amely természetesen azokat a kommunista vezetőket is megilleti, akiknek a kormányzása anno semmiféle ilyen alapjogot nem garantált. A valóban elképesztő döntés egy évekkel ezelőtti, a mostanit megalapozó ítélet volt, melyben a bírák nem is nagyon leplezetten mentegették, relativizálták a vörös csillagot, mondván, elmegy az végül is régi munkásmozgalmi szimbólumnak is, ma is sok elnyomott meg antiglobalista viseli, hát mér' ne hordja az is, aki úgymond jót akar.

Tekintet nélkül arra, mit gondol esetleg a rendszer által negyven évig sújtott kelet-európai polgár, a kommunizmus által halálba küldött majd százmillió ember esetleges hozzátartozója, maguk a túlélő kínai, kambodzsai, orosz, ukrán, romániai, szlovákiai, magyarországi polgárok, akiknek a vörös csillag nem éppen a progresszív munkásmozgalmi hagyomány, hanem a brutalitás, a barbárság és a halál szimbóluma. Éppúgy, mint a horogkereszt. És ez lenne itten a lényeg: a kettős mérce kiiktatása a problémából. Akár továbbra is tiltja, akár legalizálja a magyar állam ezeket a botrányos szimbólumokat, kizárólag együtt, csomagban kezelheti a két rémséget.

Nem azért, hogy összemossa vagy egymáshoz mérje őket, hanem hogy érzékeltesse: nincs mentegető körülmény, két embertelen, külön-külön okokból is elítélendő rémségről van szó. Ám eltelt jó sok év, nincs náci vagy sztálinista veszély, ha egy kommunista pártelnök vörös csillaggal a hajtókáján akar a tévében szerepelni, tegye meg. Eljött a legalizálás ideje, a létező érzékenységek nem írhatják fölül a szabad szólást. Különben is, a totalitárius és/vagy félelemkeltő irányzatoknak ma már rég nincs szükségük ezekre a relikviákra, lásd pl. a szélsőjobbos gárdákat.”