Szíria másik oldala

Pénteken az ENSZ közgyűlése elsöprő többséggel megszavazta azt a határozatot, amely elítéli a jelenlegi szír vezetést, valamint burkoltan a Biztonsági Tanácsot, hogy az képtelen érdemleges lépéseket tenni a konfliktus rendezésének irányába. Ez egyrészt egy komoly üzenet Oroszországnak és Kínának, másrészt annak a tanúságtétele, hogy egyes – a konfliktusban nem résztvevő és nem érdekelt – államok vezetői, külpolitikai döntéshozói milyen könnyen ítélnek a humanitárius indokokra hivatkozó retorika alapján. Kis túlzással szinte az egész világ a jelenlegi rezsim bukásáért tevékenykedik, a saját érdekeket pedig sokkal szebb az emberi jogok köntösébe bújtatni. Az alábbiakban sorra vesszük a főbb szereplőket és motivációikat.

Törökország a régióban mindig is jelentős szereplő volt, de amióta az EU-csatlakozási tárgyalások megfeneklettek, egyre inkább a Közel-Keletet tekintik első számú külpolitikai játéktérnek. Irán megerősödése jelentékenyen érinti a török érdekeket, és az Aszad-rezsim bukásával egy jelentős iráni proxy esne ki Törökország közvetlen szomszédságából. A jelenlegi iráni és Irán-barát erők uralta szárazföldi határszakasz (1321 km) jóval kevesebb, mint a felére (499 km) csökkenne. Ugyanakkor Törökországnak vigyáznia kell, hiszen ha minden kötél szakad, a végjátszmában Bashar Al-Aszad kijátszhatná az amúgy is robbanásveszélyes kurd kártyát, ami Törökországot nagyon súlyosan érinthetné. Persze szinte csak matematikai esély van a hőn áhított szabad Kurdisztán létrehozására, de ez az ügy könnyen egyesíthetné a határokon átívelő kurd közösséget. Az Öböl-államok (elsősorban Szaúd-Arábia és Katar) is érdekeltek a jelenlegi rendszer bukásában, szintén Irán hatalmának gyengítése céljából, és erre a „nemes célra” hajlandóak is áldozni. A konfliktus kirobbanása óta több millió dollárral és fegyverekkel támogatták a felkelőket, mint ahogy azt megírta a The New York Times, a The Independent, valamint a Time magazin is. (Milyen érdekes, hogy mi itthon a híradásokban erről egy szót sem hallottunk, de a szaúd-arábiai tüntetésekről és a brutálisan levert bahreini forradalomról sem.)

Ahogy a fent említett cikkekben is megjelenik, az amerikai hírszerzés is képviselteti magát a régióban (Dél-Törökország). Az elsődleges feladatuk a felkelők különböző csoportjainak megfigyelése, valamint azok kiválasztása, akiket fegyverekkel és pénzzel támogathatnak. Ugyanis körültekintően kell eljárni, hiszen az Egyesült Államok jelenleg egy oldalon tevékenykedik az Al-Kaidával is a rendszer bukása érdekében, persze teljesen elkülönülten, más érdekek által mozgatva, de mindkét fél célja azonos. A felkelők között jelentős számban találhatók egyéb iszlamista csoportok is, nagyszámú harcedzett külföldi mudzsaheddel, köztük csecsenekkel, pakisztániakkal, jemeniekkel.

Izraelnek szintén érdekében áll Irán meggyengítése, de óvatosan kell kezelnie a szír helyzetet, hiszen egy teljes káosz esetén akár vegyi fegyverek is juthatnának a Hezbollah kezébe, amely csoport már így is több tízezer rakétával rendelkezik, és rendkívüli fenyegetettséget jelent Izrael számára. Valamint egy új, esetlegesen iszlamista szír vezetés Izraelhez való viszonya is kérdéses lehet. (A két ország között nincs érvényben békeszerződés, csak fegyverszünet, ám incidensekre évek óta nem került sor.) Ugyanakkor ha a tömegpusztításra alkalmas fegyverek kérdése tisztázódna, Izraelnek érdekében állhat egy szektariánus konfliktusokkal, és anarchiával meggyengített Szíria. Ahogy Pepe Escobar fogalmaz, Szíria libanonizálódna.

Apropó Libanon: a Szíriával szomszédos országban már több utcai összecsapás is lezajlott az Aszad-rezsimet támogató síita, és a felkelők oldalán álló szunnita milíciák között. Az ország gyengekezű vezetése ugyanakkor megpróbál távol maradni a konfliktustól. Szíria két, még nem említett szomszédja közül Jordánia is inkább passzív szerepet vállal, ugyanakkor a növekvő létszámú menekülttáborok belpolitikai feszültségekhez vezethetnek. Az Irak Szíriával határos nyugati részén élő szunniták közül jó pár iszlamista milicista képviselteti magát a felkelők soraiban. Rajtuk kívül jelentős számú kurd fegyveres is átlépte már a szír határt, de őket elsősorban a szabad Kurdisztán létrehozása motiválja. Az iraki kormány szintén ki szeretne maradni a szír konfliktusból, de ahhoz túl gyenge, hogy a saját állampolgárait távol tartsa ettől.

Az Aszad-rezsim támogatójaként eddig elsősorban Irán és a libanoni Hezbollah lépett fel. Irán főként fegyverekkel és katonai tanácsadókkal, míg a síita milícia élőerővel járult hozzá a kormányoldal megerősítéséhez. Kínának és Oroszországnak az az érdeke, hogy a Közel-Kelet nyugati (USA, EU) és nyugati befolyású, vagy a nyugati hatalmakkal megegyező érdekű szereplőinek (Törökország, Szaúd-Arábia, Katar, Egyesült Arab Emírségek, Bahrein) legyen egy erős ellenpólusa a térségben. A túl erős Irán számukra is veszélyt rejthet, ezért az atomenergiai kérdésekkel kapcsolatos vitában nyitottabb álláspontot képviselnek. Oroszország ezen kívül több évtizede kitűnő viszonyt ápol Szíriával, valamint a Fekete-tengeren kívüli egyedüli orosz meleg tengeri haditengerészeti kikötő a nyugat-szíriai Tartuszban található.

A konfliktus szintén kevésbé tárgyalt aspektusai közé tartozik az ország vallási megosztottsága. Többségben vannak a szunniták (70%), de ugyanakkor több millió síita (a jelenlegi rendszer vezetői elsősorban alaviták, ami a síitizmus egy ága) és keresztény – köztük Krisztus nyelvét, az arameust beszélő felekezet – is él Szíriában, akik a rezsim első számú támogatóinak számítanak, hiszen a rendszer bukásával súlyos veszélybe kerülhetnek. Főleg a keresztények tartanak attól, hogy az esetleges fordulatot követően megismétlődhetnek az iraki hitsorsosaikkal történtek. (Az iraki háború, valamint az „arab tavasz” kezdete óta több ezer arab keresztényt öltek meg vallásilag motivált merényletekben, valamint több millióan kényszerültek otthonukat hátrahagyva menedéket keresni.) Egy friss hír arra is rámutat, hogy nem csak a keresztények vannak életveszélyben, 48 síita zarándokot ejtettek túszul a minap fegyveresek Damaszkuszban).

A nyugati média és ezáltal a közvélemény nagymértékben hajlik arra, hogy a polgárháború során elkövetett atrocitásokat és a civil áldozatokat kizárólag a kormány oldal művének tekintse, ugyanakkor a videómegosztó portálokon számtalan olyan felvétel található, amely árnyalja ezt a képet. Nemrégiben napvilágot látott egy videofelvétel is a „hős szabadságharcosok” kegyetlenkedéseiről, ami a nagy nyugati sajtóorgánumokban is megjelent. Félreértés ugyanakkor ne essék: az egyedüli indok, amiért ez a videó megjelenhetett, az az volt, hogy a közösségi portálokon történő gyors megosztásoknak köszönhetően egyszerűen nem lehetett szó nélkül hagyni a történéseket.

Az átlagos magyar médiafogyasztó a fentebb említettekről keveset, vagy semmit nem tud, köszönhetően egyrészt az érdektelenségnek – a Kárpátokon túl nem nagyon nézünk, de ha nézünk is, keveset látunk –, másrészt a mainstream nyugati média (CNN, Fox News, BBC, Reuters, AFP, stb.) lehengerlő erejének. Minden tiszteletem Szlankó Bálinté, de bátorság nem csak ahhoz kell, hogy a háborús övezetben a felkelőkről készítsen riportot, hanem ahhoz is, hogy a médiában mindeddig néma, de jelentékeny Aszad-párti csoportok félelmeit, motivációit, gondolatait elmesélje.