„Ez sem csak az olimpiáról és a sportról szólt, hanem a rendszerről. A Nyugatról, ahol egy megnyitó szükségszerű monumentalitása közepette is végig a személyiséget, az emberek közti egyenlőség eszméjét és a szabadságot ünneplik. A hatalmas stadion, azaz a világegyetem közepére egy hétköznapi családi ház került, mert az univerzum középpontjában Te vagy, aki boldog akarsz lenni, dolgozol, táncolsz, szeretsz, csókolózol. Giccses? Lehet, de jött Mr. Bean, és elviccelte. Mert itt azt is szabad. A tegnap este himnusz volt a Nyugathoz. Az emberiség történetének egyetlen olyan korszakához, amelyikben az a fajta önirónia, mint a királynő kiugrása a helikopterből, egyáltalán elképzelhető. Ahol az ünnepélyes megnyitót könnyedség, figyelmesség és humor uralhatja, szemben a pekingivel, amelyik tökéletesen szervezett volt, egyben tökéletesen személytelen, humortalan és rideg. Még el sem kezdődött a műsor, de már eldőlt, miért jobb százszor a londoni: bemondták a hírekben, hogy a helyszín környékén nagy dugó van, mert taxisok demonstrálnak. Erről beszélek. Nyolc éve készülnek erre az estére, és egyesek demonstrálnak. Pekingben perceken belül internálták volna valamennyit.”