Bándy Kata, a halálbüntetés és a gyász vámszedői

Kezdődik. Elfogták Bándy Kata (egyik?) gyilkosát, aki beismerte tettét. A különösen megrázó és nagy port kavaró bűncselekmények után szinte mindig akad valaki, aki előáll a Btk. szigorításával, vagy egyenesen az adu ásszal: a halálbüntetés visszaállításával. Nem meglepő, hogy a pécsi pszichológusnő halála is felkorbácsolta az indulatokat, most azonban nem a halálbüntetést újra és újra követelő Jobbik állt elő ezzel a javaslattal, hanem a Fidesz frakciójában ülő kisgazdák.

A Kisgazda Polgári Szövetségpárt közleménye szerint „elfogadhatatlanok azok az ellenérvek, amelyek azt kívánják bizonygatni, hogy az állam nem jogosult az emberi élet elvételére”. Most tekintsünk el attól, hogy a valaha szebb időket megért, történelmi párt utód-utód-utódentintása még a KDNP-nél is kevésbé létező szervezetként rendelkezik képviselőkkel az országgyűlésben (eddig azt sem tudtam, hogy már így hívják őket, a Szövetségpárt mindenképpen korszakos jelentőségű nyelvi innováció): egy magát minden bizonnyal kereszténynek valló politikai erő hogyan léphet túl ilyen egyszerűen az Újszövetség alapvető tanításain, s miként követelheti vissza az Ószövetség szemet szemért, fogat fogért törvényét? 

A demokrácia, a népfelség egyik feloldhatatlan – és így korlátjait szépen megmutató – ellentmondása, hogy a nép halálbüntetést akar, választott képviselői viszont kevés országban adják ezt meg neki, sőt, a legtöbb államban komoly nemzetközi szerződések tiltják ezt a büntetésnemet. Éppen ezért nagyon felelőtlen dolog a tömegek indulatára és vérszomjára (keresztre vele!, ugye) játszva napirendre venni a kérdést.

A végére még egy rövid kitérő. Talán kevésbé veszélyes, de legalább ilyen ízléstelen, ha valaki Bándy halála apropóján csupa felkiáltójel, csupa szirup bejegyzéseivel szörfözik a lakossági lájkok és megosztások áradatán (persze hősünk amúgy sem túl válogatós, máskor koporsókkal pózol egy megindító, exkluzív Facebook-fotó kedvéért).