„Nehéz dolgokat kaptam. Szó szerint, Egy fotóalbumot az elmúlt 20 évemről. És egy cikkgyűjteményt. Anyu összeszámolta, kétezernél több cikk volt, amit írtam. És azt is, merre jártam az elmúlt 20 évben. Sok-sok országban, sok helyen. Igazán otthon csak itt vagyok. Akármennyit látok a világból, annál inkább hiszem ezt.
A fényképek között volt egy, ami különleges. Magdi néni egy üveg Tokaji Aszú mellett. Az a bor különleges. Talán 1954-ben palackozták, még a Rákosi-féle búzaszálas címer van rajta, néhány aranyérem mindenféle versenyekről. Illetve csak volt. Magdi néni a szüleimnek adta, Apu pedig úgy döntött, hogy a 37. szülinapomon megisszuk. Anyu tiltakozott, hogy ilyen különleges bort meg kellene tartani, őrizni. Mire apám azt mondta:
- Akkor maradjon a múzeumban? Vigyük magunkkal a sírba?
Megittuk. Mi, négyen. Apu, Anyu, Magdi néni, és én. Hogy milyen volt az íze? Nem tudom, nem emlékszem pontosan, de nagyon finom volt. Nem fogott rajta az idő, patinás élmény volt. Nem is számít, az a lényeg, hogy együtt tehettük. Magdi néni már nincs közöttünk. Anyu pedig azt mondta apunak: Igazad volt. Magdi néni tavaly már nem tudott eljönni. Februárban pedig elment. Mégis, úgy érzem, hogy ott volt a születésnapomon. Köszönöm azt az üveg 1954-es Tokaji Aszút! És köszönöm a szüleimnek ezt a 40 évet.”