„Ma, szombati munkanapon sehol semmit nem fogok tudni elintézni, ha akarok sem. Nem tudhatom előre hogy pont nem tart-e zárva az adott hely, ahol dolgom lenne, de ha nem is, akkor is biztos, hogy vagy pont a nekem kellő ember mégis szabin van, vagy ha véletlenül mégis mindenki bent van legalább egy fél munkanapnyit, akkor tuti, hogy az az alvállalkozó, partner, hivatal, akit ők kéne elérjenek ahhoz, hogy érdemben haladjon bármilyen ügyem, na az tutira elérhetetlen lenne. Viszont pontosan ugyanez lesz (vagy volt?) azon a napon is, amikorra a mostani szombati menetrend lett átrakva.
Magyarán egy használhatatlan nap helyett lett kettő, mindez évente többször. Tegyük hozzá hogy általában négynapos ünnepek kedvéért szerveződik ez így, azaz ha épp az utolsó munkanap munkaideje után jön valami elintézendő, akkor következőleg egy normál munkahétnyi idő múlva lesz lehetőségem bármit is csinálni, arról nem is beszélve, hogy egy háromnapos héten mennyi esély van bármit elintézni figyelembe véve, hogy a hét első és utolsó napján a tapasztalatom szerint még/már senki nem szeret dolgozni.
Most ezt nem picsogásként írom, tőlem aztán minden állami hivatal és vállalat, áruház és kutyafüle annyit van zárva amennyit csak akar, megoldom, nagyfiú vagyok. De van egy olyan érzésem, hogy ez az állandó kavarás az egész ország lendületének, dzsídípíjének, mittomén elég sokat árt. Csak tipp, de lehet, hogy ha inkább azt variálnánk, hogy (mondjuk újév és karácsony kivételével) ha az adott jelentős dátum keddre vagy csütörtökre esik, akkor rendre a hétfő vagy péntek lenne munkaszüneti nap helyette, mindenki jobban járna. Figyelembe véve, hogy az iskolákban emberemlékezet óta a konkrét dátum előtti napon üneppeltetünk és megemlékeztetünk, így biztos vagyok benne, hogy morálisan sem tartaná senki kifogásolhatónak a dolgot, az egyházi üneppekkel pedig nem ütközik, pünkösd hétfő és húsvét hétfő elég ritkán fog keddre vagy csütörtökre esni.”