Szúrcsányizmus

„Politikus urak! Az egyház nem Esztergom, a Szent István bazilika vagy a debreceni Nagytemplom! Nem a Pázmány, vagy Károli Egyetem! Nem a jobboldal vagy baloldal, vagy éppen a liberális! Az is. De ennél több. Hűség, helytállás. A koporsóra hulló téli fagyos rög fölötti vigasztalás, a romlásnak indult egykori gyümölcsös metszett ága, a nincstelenség miatt falun rekedt család gyermekéhez való lehajolás egy szelíd szóval. A szúrós őszi ködben temetésre siető autó lökhárítójának hüppögése a kátyús magyar úton.

Politikus urak! Ez is az egyház! Az a lelkipásztor is, aki egy éve nem tudja felvenni fizetését. Politikus urak! 1948 és ’50 között kevés kivétellel a magyar állam elvett minden vagyont az egyházaktól. Tudják hogyan? Nem olvastak erről, pedig csak korabeli jegyzőkönyveket kellene. Nem, nem kellenek levéltári kutatások. Feketén, fehéren olvashatók az adatok. Grófokat, bárókat, urakat, elvtársakat, gyárosokat, kulákokat jól, rosszul, inkább ez utóbbi módon kártalanítottak. Az egyházakat nagyon szőrmentén. Egyedüli ez politikus urak. Önök nem jártak, vagy ha igen, csak nagyon hivatalosan a szomszéd országokban, Szlovákiában, Romániában. Ezek az országok megtették, amit Magyarország nem. Európa egyik legateistább országa Csehország, egy pénzalapot hozott létre és kártalanítja a cseh állam az ottani egyházakat. És hosszú távon kiszáll minden ügyből. Rendjén van ez. Nyolcvan-száz év múlva. A cseh politikus lehet, hogy nem hisz Istenben, lehet, hogy nem lépi át életében a templomküszöböt, de becsüli népe múltját és azt a kissebségét, aki országának része: a hívőket.

Politikus urak! Csehül állunk itt Magyarországon. A gyufe szindróma veszélyes. Gyűlölséget szít. Ha meggyőződésből, ha tudatlanságból, akkor is játék a tűzzel. Szerencsére a nép nem vevő erre.”