„Talán másként, jobban alakultak volna közös dolgaink, ha Antall József – a magyar politika Great Old Man-jeként – máig köztünk lenne. Nyolcvan évesen akár még politizálhatna is – ha másért nem, neve tiszteletből talán felbukkanna a köztársaságielnök-jelöltek között. Elvégre Giorgio Napolitano olasz államfőt éppen ennyi idősen választották meg 2006-ban és máig betölti a pozíciót.
Antall József azonban 1993-ban meghalt: holnap, április 8-án lenne nyolcvan éves. (...)
Antall József mindenekelőtt egy régivágású úriember volt. Talán utolsó közéleti képviselője az erős történeti tudattal felvértezett magyar középosztálynak, amelyről ugyan sok rosszat el lehet mondani, de azt biztosan nem, hogy képviselőiből hiányzott volna a köz szolgálatának vágya és képessége. Akkoriban sokan érezték stílusát gőgösnek és anakronisztikusnak, de a celebpolitikusok, meg parlamentben tiszaeszlárazó kisnyilasok korában a megfigyelő nosztalgikusan gondol a párbaj- és illemkódexet még ismerő Antall Józsefre. Arra a miniszterelnökre, aki a halál árnyékának völgyébe indulva, németországi gyógykezelése előtt 1993 októberében utolsó parlamenti felszólalásában akkurátusan elmagyarázta a megrendült képviselőknek helyettesítése rendjét, a helyzet alkotmányjogi következményeit.
Az ország negyven évig hallgatta a suksükölő munkáskádereket, meg hazug ideológiájukkal tisztában lévő cinikus apparatcsikokat. Aztán egyszercsak teljes fegyverzetben elé állt egy nemcsak magyar, de nyugat-európai mércével mérve is jelentős politikus.”