Egy pillanatig sem

„Tényleg jó ötlet volt magabiztosan bulvárkacsának minősíteni az ügyet, teljes mellszélességgel támogatni az elnököt, elszaladni a parlament folyosóján az újságírók elől, lelkesen üdvözölni a bizottság jelentését, vagy még az utolsó nap esetéjén is mismásolva nyilatkozni az egészről? A mostani válságkommunikációt (amely minden bizonnyal azt emeli majd ki, hogy – szemben a korábbi időszakkal – most lett következmény) jelentősen megkönnyítené, erősítené, ha a kormánypárti szereplők az elmúlt hetekben okosabb, előrelátóbb – hogy ne is említsem ezt a szempontot: bátrabb – stratégiát követnek, és már a botrány nyilvánosságra kerülésétől úgy viselkednek, úgy fogalmaznak, hogy az akkor se legyen megmagyarázhatatlan, ha az ügy végén el kell búcsúzni az államfőtől.

Érdekes ugyanakkor, hogy miközben a jobboldali politikai szereplők - az egy szem Pokorni Zoltán kivételével - nem lehetnek túl büszkék a megszólalásaikra (vagy azok hiányára), a túlzott párthűség miatt sokat szidott jobboldali média és véleményvezér kör egy része kifejezetten példamutatóan teljesített. A Mandiner, a Konzervatórium, a Jobbklikk, Békés Márton, Stumpf András, Techet Péter vagy Fricz Tamás, de még mai számában a Magyar Nemzet szerkesztősége is példát mutatott arról, hogy nem csak egyetlen mérce, kapaszkodó létezik, hogy érdemes néha kidugni a fejünket a párthomokozóból. Sajnálhatják, akik elszalasztották az alkalmat.”