Szimatot fogott az újságíró: rejtélyes körülmények között szívódott fel Gyurcsány Ferenc

„Miért olyan a DK-tagoknak küldött búcsúlevele, mintha nem is ő írta volna?” – tette fel a kérdést Kulifai Máté.

Nemhogy szabad, hanem egyenesen kell.
„Nemhogy szabad, hanem egyenesen kell. Kötelező. Természetesen nem a Fidesz módjára, alantas karakterrombolással. Hanem valódi végiggondolásával annak, mit jelentett a magyar politikában.
Önként választotta a visszavonulást, nem először, hiszen 2009-ben a miniszerelnöki székből is felállt. Úgy vélem, mindkét alkalommal felelősen és helyesen. Többek szerint mindkét alkalommal megkésve, mások szerint feleslegesen és űrt hagyva maga után. Társai számára mindkét alkalommal váratlanul. Nyilván nem kínlódás és vívódás nélkül. Ezt senki nem úszhatja meg ilyenkor.
Ezt is ajánljuk a témában
„Miért olyan a DK-tagoknak küldött búcsúlevele, mintha nem is ő írta volna?” – tette fel a kérdést Kulifai Máté.
De mi sem úszhatjuk meg, hogy szembenézzünk a szerepével és teljesítményével. Hiszen egy korszak meghatározója volt. A pillanat alkalmas is, meg nem is, de megkerülhetetlen. Alkalmas, mert szerencsére még sokáig él, tehát nem meghatott nekrológokra van szükség. Alkalmas lehetne azért is, mert lemondásával csökkenhetnének az őt pro és kontra körülvevő indulatok. De csak csökkenhetnének, a fideszes gyurcsányozás nem marad majd abba, bárkire rávetíthető.”
Ezt is ajánljuk a témában
További kérdés, hogy a DK távozó vezére nélkül elsüllyed-e a párt, vagy éppen esélyt kap a megmenekülésre.
Nyitókép:MTI/Purger Tamás
***