„A hazai doktori képzést és egyetemi világot megismerve az emberben felmerül az a nézet, hogy a doktorandusz az olcsó és kezelhető munkaerő szinonímája. Bizonyos megvédett dolgozatok minőségéből pedig az látszik igazolódni, hogy Magyarországon sok helyen seggnyalásból lehet doktorálni. Mert persze fontos a lojalitás, de talán jobb lenne, ha a tehetség és a szorgalom számítana inkább.
*
Nagy kérdés, hogy mennyit érnek a magyar doktori fokozatok. Találkoztam már olyan emberrel, aki úgy ment ki Amerikába tanulni, hogy egyszerűen elhallgatta az itthon szerzett doktorátusát. Az is kérdés, hogy mennyire a tudományos ezotéria felé kutakodnak a magyar témavezetők és diákjaik - sokan inkább keresnek maguknak valami olyan területet, ami kellően kevés embert érdekel ahhoz, hogy abban eredményt lehessen elérni, semhogy a fősodorban próbálkozzanak valami értékelhetővel.
Az előbbi utat választók gyakran azt gondolják az utóbbiakról, hogy ők divatokat követnek. Úgy általában, a nyugati témákhoz és egyetemekhez való kapcsolódás még nem mindenhol természetes. Gyakori tapasztalatom volt, hogy azért jutottam ki valami jó helyre nyári egyetemre, mert Magyarországról egyedül én jelentkeztem. Rosszul menedzselő témavezetők, málészájú diákok. A nyugathoz való kapcsolódás problémája akkor is felmerül, amikor egy külföldön már karriert befutott kutató próbál itthon állást találni. Ha nem ápolta a lojalitását idehaza, elég nehéz visszakerülnie a nem túl jól fizető, ám annál nagyobb becsben tartott állásokba.
Aztán ott van a doktorandusz helye az egyetemi táplálékláncban. Nem túl jó hely. Sosem lehet igaza, a témavezetőjével és a tanszékkel szemben különösen nem. Ez a tehetségek kora, mutasd, a tied mekkora, mondja a költő, és az egyetemen ezt a publikációs lista hosszúságában mérik. Ha nem írtál még cikket, akkor nem lehet igazad, még akkor sem, ha igazad van.
A hazai doktori képzés sok helyen nem alkalmas a feladata betöltésére. Sok doktori iskolában kiváló követelményeket tudnak kiírni - jogszabályokban mindig is jók voltunk -, de hogy aztán mennyit tesznek meg azért, hogy ezek teljesüljenek is, arról már nem szól a fáma. Érdeke-e a témavezetőnek, hogy a diákja doktoráljon? Érdeke-e a tanszéknek, az egyetemnek? Nem mindenhol.”