Magyar szomorújáték, európai bohózat

„Nonszensz az a nyugaton elterjedt vélemény, hogy Kelet-Európában az engedelmességre való hajlam a (polgári) demokratikus hagyományok hiányának a következménye. A liberalizmussal szemben tapasztalható széleskörű bizalmatlanság, amely mind a képviseleti kormányzat (vagyis a »parlamenti demokrácia«, miközben a két fogalom, a képviseleti és a demokrácia, valójában szinte kizárja egymást), mind az egyenlőtlenséget termelő piacgazdaság tekintetében tapasztalható, nem jelent törvénytisztelő magatartást a mindennapi életvitelben, nem jelenti a családi, szexuális és nevelési szokások merevségét. Bármennyire is lázadó természetűek Kelet-Európa népei, a szélsőséges piacgazdaságra való áttérés által előidézett társadalmi pusztítás, amely pl. Magyarországon a munkahelyek felének az eltűnésével járt az 1990-es évek legelején, ami mindmáig helyrehozhatatlan károkat okozott, komoly következményeket vont maga után.(...)

Miközben élet-halál harc folyik a fogyatkozó állami forrásokért és a közszolgáltatásokért, az igénylők száma többszörösen meghaladja azokét, akik valóban reménykedhetnek a támogatások elnyerésében. Ez a halálos verseny a politikai közbeszéd szerint az erkölcsileg, fizikailag és intellektuálisan rátermetteket díjazza, vagyis azokat, akik »megérdemlik«. A rendszert a fiatal, szorgalmas és alkalmazkodó személyekre (férfiakra) szabták. Az, aki nem fogadja el ezeket a szabályokat, az ellenkezik a dolgok természetes rendjével. Azoknak, akik nem akarnak vagy nem képesek versenyezni, az állami kényszer, szükség esetén rendőrségi erőszak alkalmazásával kell szembesülniük. A »szabad piacgazdaság« ellenfeleit nehezen kivívott szabadságunkat veszélyeztető utópistáknak, totalitáriusnak, a múlt foglyainak tartják.(...)

Orbán nemzeti újjászületést óhajt. Szeretne véget vetni az elmúlt két évtizedet jellemző hanyatlásnak és bizonytalanságnak, az irányzék nélküli, szüntelenül változó célok közti hánykolódásnak Nem egyszerűen a nemzeti nagyság helyreállítása a célja, hanem sikeres gazdaságot szeretne és az állam újjászervezését. Utóbbit nem minden ok nélkül kaotikusnak, gyönge hatékonyságúnak látja, olyan intézményrendszernek, amely már minden tekintélyét elveszítette. Elgondolása részben a mainstream, többségi fölfogást tükrözi. Hisz a liberális varázsszerben: erős és népes, vállalkozó kedvű, szorgos, bátor, takarékos középosztályra van szükség, amely a nemzet gerince. Az összes adókedvezményben és állami támogatásban ez a többnyire fiatal középosztály részesül, amelyhez ő maga és baráti köre is tartozik. Orbán voltaképpeni eszménye a kisvállalkozó, a független polgár, a hazafi, aki államtisztelő, jogkövető, vallásos, tiszteli a hagyományt és a tekintélyt. Ez a fölfogás komoly rokonságot mutat Margaret Thatcher elképzelésével a »tulajdonosi demokráciáról«.”