Lázadhat-e egy konzervatív?

„»Sokáig azt gondoltam, hogy liberális vagyok és baloldali elsősorban, mostanában egyre inkább úgy gondolom, hogy konzervatív lettem. A konzervativizmus azt jelenti számomra, hogy az ember nem nyúl bele a dolgokba, ami működik, azt hagyja működni, nem változtat meg mindent, nem von össze, nem szabdal szét, nem nevez át, nem szüntet meg, nem nevez ki feltétlenül új embereket, vagy nem vált le régieket. A konzervativizmus azt jelentené, hogy az értékeket megpróbáljuk megőrizni. Hogy ami érték, az működjön, és ha működik, akkor nem kell belenyúlni. Úgy gondolom, hogy egy igazi demokráciában az lenne az alapszabály, hogy hogy a kultúra irányítása, de egyébként a gazdaság irányítása is meg az oktatásé is úgy működik, hogy a miniszter szép csendesen nézi, hogy mi történik, és nem nyúl bele semmibe. Ha nagy baj van, akkor persze összehív egy csomó szakértőt, egy csomó értelmes embert, nagyon hosszan, nagyon alaposan megbeszélik, hogy mi a baj, és szép lassan előkészít törvényi változtatásokat. De csak törvényekkel, nem személyi kérdésekkel foglalkozik. Azt gondolom, hogy a konzervativizmus fontos érték volna, ha komolyan vennék« – mondja Kálmán C. György, ismert baloldali értelmiségi a Demokratikus Együttműködési Nyilatkozat videójában.

Gondolatai egyértelműen az Orbán-kormány fülkeforradalmi hevületű változtatásaira vonatkoznak. Most azonban nem ezeket vizsgálnám, hiszen ezeket megtette előttem más is, hanem a spontaneitás mibenlétét. Kié akkor a spontaneitás és az »organikus fejlődés«? A »fontolva haladó« konzervatívoké, vagy a baloldaliaké-liberálisoké? De miért kérdés ez egyáltalán? Szem előtt tartva, hogy nem létezik egységes »konzervativizmus«, valamint hogy számos liberális és baloldali ideológia van a »piacon«, most mégis vizsgáljuk meg, hogyan s mint álltak a »minden menjen a maga módján« kérdéséhez konzervatívok és baloldaliak, liberálisok.

A felvilágosodás és a francia forradalom idején, amikor kialakultak a liberális és baloldali ideológiák, erre válaszul pedig megszületett az öntudatos konzervatív válasz, az ancien régime lebontói, a forradalmárok és felszabadítók a spontaneitásban, természetességben hittek, a »vissza a természethez« alapján. Azt gondolták, a tulajdon, a hatalom, az egyenlőtlenségek mind mesterséges kreálmányok, amelyek az elnyomást szolgálják, és ha visszatérnénk a spontán, természetes élethez és társadalomhoz (az egyébként hipotetikus, imigyen sosem létezett »ősközösséghez«), akkor menne minden a maga természetének megfelelő és igazságos módján. Ekkor ugye szabadság lenne és egyenlőség, mivel az egyenlőtlenségek (az egyik ember uralma a másik felett) okozzák a szabadság korlátozását.

A természetes spontaneitáshoz ugyanakkor radikális, forradalmi eszközökkel akartak visszatérni - nyilván úgy látták, hogy a »mesterséges« intézmények és »társadalmi struktúrák« nem működnek, és »bele kell nyúlni«. A spontaneitáshoz, a szabadság élvezéséhez előbb fel kell szabadítani a népeket, akár akaratuk ellenére is.”