Nincs szó kényszerről

„Megkezdődtek a konzultációk az Európai Bizottsággal a hazai oktatási törvények nyomán felmerült kérdésekről. A bírálatok nyomán elhangzottak olyan konkrét tervek, hogy hitellé alakulna át az állami támogatás, ha külföldre megy a hallgató.

Az állami támogatást, a céges támogatást, a diákhitelt is egyfajta befektetésnek kell tekintenünk. Az üzleti szereplők esetében senki sem kérdőjelezi meg annak létjogosultságát, hogy szerződésben rögzítsék, hány évet kell a fiataloknak egy adott cégnél dolgozniuk, ha támogatják a képzését. Álláspontunk szerint, ha az állam kifizeti a diákok tanulmányainak árát, befektetésének arányában éppúgy megilleti az ellentételezés. Még a család is abból a megfontolásból finanszírozza a gyermek taníttatását, hogy áldozatvállalása megtérül.

A felsőoktatás beruházás a jövőbe, és nem alanyi jogon járó juttatás, hanem a képességek alapján definiált lehetőség. Ezekkel a változtatásokkal, amelyeket bevezettünk, gyakorlatilag a felsőoktatásba történő bejutás egyetlen feltételévé vált a megfelelő tudásszint. Az a beállítás, hogy a szegény gyerekek nem tanulhatnak tovább, azért téves, mert az új hitelkonstrukció, a Diákhitel II. éppen hogy sohasem látott lehetőséget teremt azoknak, akiknek korábban, bármilyen tehetségesek voltak, anyagi okokból mégis le kellett mondaniuk a tanulásról. Az állam a jelenlegi helyzetben is több mint 70 ezer fiatal tanulmányait fizeti részben vagy egészben, ez jól láttatja, hogy a kormányzati politika a felsőoktatást fontosnak tartja, tiszteli, és támogatja a szorgalmas igyekezetet.

Az unió nyilván nem a tandíj mértékét kifogásolja, hanem a »röghöz kötésként« elhíresült konstrukciót, mely szerint a fiataloknak 6-12 évet Magyarországon kell ledolgozniuk az állammal kötött szerződés értelmében.

A »röghöz kötés« történelmi fogalom, és kényszert jelent. A hallgatói szerződésben azonban erről szó sincs. Az a hallgató, akit majd felvesznek az államilag támogatott helyek egyikére, önkéntesen, szabad akaratából szerződést köthet. Ez egyrészt azt hivatott szolgálni, hogy Magyarország szakember-utánpótlása biztosított legyen, másrészt pedig azt, hogy akik közpénzen tanultak, azok befizetett adójukkal teremtsék meg annak lehetőségét, hogy az utánuk jövő generáció tagjai is tanulhassanak állami ösztöndíjjal. (...) Megnéztük az Európai Unió Bíróságának az elmúlt jó pár éves joganyagát, és több olyan jogesetet találtunk benne, amely alátámasztja a társadalmi igazságérzetet tükröző álláspontunkat. Ezeknek az egyébként meglehetősen különböző eseteknek a közös vonása, hogy bíróság a közösség iránti felelősségre hivatkozva hozott olyan döntést, ami bizonyos mértékig az egyén jogait korlátozta.”