„A nyolcórás közfoglalkoztatottak még minimálbért sem kapnak, csupán azt a mostanában sokat emlegetett »meg lehet élni belőle« negyvenhétezer forintot.
Sajnos nincs elég pénz. Választani kellett: a több millió segélyen élőből néhány tízezer kerüljön csak be a programba egytől egyig minimálbéres nyolcórásként, vagy tágítsuk a kört, kapjon minél több rászoruló lehetőséget. Bölcs döntés született, muszáj volt minél többeket elindítani az úton.
Közfoglalkoztatás alatt Magyarországon az értendő, hogy mélyszegény romák árkot takarítanak rozsdás lapáttal.
A most induló közfoglalkoztatási programban nincs alibi munka. Nem csupán lekötni kell az idejüket, hanem a közösségnek hasznos feladatokat kell kapniuk, amivel egyben a saját önfenntartási, illetve munkához jutási lehetőségüket is javítják.
Mi van az árokpucoláson túl?
Mivel nem a múlt század harmincas éveiben élünk, amikor a hatalmas út- és vasútépítések rengeteg kétkezi munkást igényeltek, ráadásul a mi rászorulóink zöme az ország északi, keleti, déli leszakadt peremvidékein él, s ezen belül is a kistelepüléseken koncentrálódik, iszonyú nehéz lesz nyolcórás foglalkoztatást biztosítani számukra. Az én egyik legfontosabb javaslatom, hogy adjunk oktatást is a közmunka mellé: hétköznap munka, szombaton meg tanfolyam, hogy aztán a kurzus végére az így végzett szakmához szükséges tudással is rendelkezzenek. Ebbe beletartozik a mezőgazdasággal, állattenyésztéssel kapcsolatos alapismeretek elsajátítása, valamely szakma alapfokú ismerete, amivel betanított munkás szintre hozhatunk fel mindenkit, ezzel segítve az elhelyezkedését a munkaerőpiacon.”